Divatmotoros

A flowról már volt szó motorozás és dobolás kapcsán is, úgyhogy a Pszinapszis egyik programpontja is felkeltette a bennem (egy ideje) szunnyadó pszichológust. Livius előadja elméletben, majd gyakorlatban is, ez nagyon jó kombinációnak ígérkezett. Bár eddig csak számok közötti átkötők erejéig hallottam beszélni, ennyi alapján is biztos voltam benne, hogy érdekes és vicces előadást hallhatok majd.

Itt az ideje a második havi beszámolónak. Jelentem, rohamléptekkel haladunk, egy órán négy órára való anyagot veszünk a tanárral, és végre nagy nehezen sikerült begyakorolnom az első Quimby számot is. Hibátlanul el tudom játszani a Don Quijote ébredését, ami két hónap után nem kis eredmény!!!

Az igazi jó hír viszont az, hogy elhatároztam magam egy komplett dobszerkó beújítására. Minden kő megmozgatva, alapos kutatómunka letudva, remélhetőleg két héten belül lesznek fejlemények, úgyis megtudjátok... Nem akarom elkiabálni, de ha minden úgy alakul, ahogy tervben van, akkor készítsétek a madarat, amit fogatni lehet majd velem. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mit tegyek ki a lakásból, hogy elférjek. Aztán indul a komoly zúzda.

A reggeli futás jót tesz a testnek is, meg a léleknek is, gondoltam eddig. Aztán most, hogy már rendszeresnek mondhatom a futásokat, egyre magabiztosabban értem le a szigetre. Igaz, hogy csak a 30 perces köröket súrolom (egyelőre felülről), de azért milyen fasza gyerek vagyok, hogy a lustálkodás helyett erőt veszek magamon, és megyek futni. Meg nem állok meg közben, hanem küzdök, meg ilyen lélekemelő gondolatok. Férfias hozzáállás, már-már macho érzés. Lassan a csibészes mosolyt is gyakorolnom kéne a tükör előtt. Majdnem borostás is lettem a múltkori kör végére, annyira keménynek éreztem magam.

Aztán ma a kör felénél még csak 13 percet mutatott az óra, ebből világcsúcs lesz, akárki meglássa. Ráadásul a pesti oldalon szép napsütésben lehet futni, nem fagyok meg, mint a múlt héten. De mintha egyre ritkább lenne a levegő. Kicsit lassítottam, a 30 perc csak meglesz. Aztán a szépen lassan, lefutott méterenként épülő ego kapott egy övön alulit. Olyan meggörnyesztő gyomrost. Mit gyomrost, még lejjebb. Megsemmisítő, egy hónap munkáját porba döntő, döbbenetes erejű ütés volt. Ahogy küzdöttem az utolsó 1000 méterrel, könnyedén, szinte mosolyogva elfutott mellettem egy korombeli nő.

Háromkerekű sportbabakocsit tolva maga előtt, benne egy pulyával.

Hatkor először megnyomtam a stand-by gombot, aztán meg a kormány jobb szarván a "Start" gombot, mert ebben a csodás napsütésben vétek lett volna a monitor előtt sóhajtozni, irány inkább a lepencei "szerpentin"...

Most már sokkal jobban virgonckodtam, mint a szezonnyitón, de azért még óvatosban csorogtam a sorok között kifelé a Szentendrein. Aztán jöttek a kanyarok a lepencein, és egyre jobban élveztem a motorozást. Még szépen sütött a nap, 17 fok, szinte nulla forgalom és egyre jobban bíztam a gumi tapadásában is. Azért nyitott szemmel mentem, mert többen láttak már naplementekor mindenféle állatokat az út mellett. De ami az egyik kanyarban elém villant, arra nem voltam felkészülve, majdnem leszálltam a motorról! Egy jobbos után ugyanis egy fekete párduc leskelődörr a bokorban, mintha ugrani akart volna éppen az út felé... Nem is tudtam hirtelen, hogy fékezzek, vagy a gázt húzzam inkább tövig. Aztán egy másodperc múlva már mellette is voltam, és realizáltam, hogy egy fekete kukás-zsák classic árválkodott az egyik fehér kilométerjelző oszlop mellé támasztva, csak kicsit furcsán, párduc-alakra tömték szeméttel. Megnyugodva gurultam tovább, pedig majdnem megállt a "picinyke motor".

Innen már egyetlen említésre méltó esemény sem történt, talán azt a nagyon szép, épített sötétkék Harley-t kivéve, amit hazafelé a Szentendrein értem utol. Nagyon fürgén startolgatott a zöldre váltó lámpáktól, éppenhogy tudtam vele tartani a lépést, szépen gyorsult nagyon. Aztán az Árpád hídra rákanyarodó hosszú íven elvesztettem, a hátsó teherautógumija miatt gondolom küzdött vele a srác a nyeregben...

Az utolsó pillanatban, edzés közben egy barátomtól tudtam meg, hogy ezen a héten zajlik az Elte kollégiumi rendezvénye, ahol kedden a Quimby lép fel. Nosza, ott a helyem, elvégre Gödöllőn is jó volt. A tizenegyre meghirdetett kezdés nem ígért sok jót, mivel a másnap reggeli 6:20-as brüsszeli gépre már megvolt a jegyem. A rock-and-roll életforma sok önfeláldozással és szenvedéssel jár, ugye. Ezért aztán nem hallgattam az intésre, miszerint "oltsd el a lámpát, kicsit hagyd pihenni az agyad, lassíts le egy percre ember, leelőzted magad", hanem elindultam az éjszakába. Mert végülis "tudod, hogy nem tart örökké, hiszen volt már annyi jel, ami egyszer volt, újra nem jön el."

A zenekar szereti a kis klubokat, a hangulat miatt. A közönség szereti a kis klubokat, a hangulat miatt. Biztos e két feltétel miatt Gödöllőn is nagyon jó volt a hangulat! A zenekar hiteles volt, még szerencse, hogy nem japán jenben adósodtak el, csak svájci frankban. Mármint  Líviusz, aki emiatt a koncert elején még új munkahely keresésén gondolkodott. Ötletként felmerült a Carnegy Hall ügyvezetői pozíciója, de ott nyilván kevesebbet lehetne ordibálni. Ezzel az érvvel aztán le is hűtöte saját pillanatnyi lelkesedését, és ordibált tovább mély átéléssel - szerencsére. Óóóó, árfolyamkockázat, már nem csak a havi számlakivonatokban üdözöllek, hanem a koncertélményeimbe is beszivárogtál...

Pénteken a múltkori Kiscsillag után természetesen a Kispálon is megjelentünk nézőként, legalább összehasonlíthattam a kettőt. Meg persze előttük meghallgathattam az Óriás zenekart, akinek a dobosa ismerős lehet a Quimbyből. Nekem ez a formáció is tetszett, a lemezüknek pedig olyan profi a csomagolása, amit egy-egy ötezres korong is megirigyelhetne. Ennél jóval szolidabb összegért elvihető, nekem már van is egy otthon. Úgyis jól jön egy óriás a mai világban...

A hétfői papírmunkák és felesleges akksimizéria után a ma délutáni napsütésnek nem tudtam ellenállni és nyomtam egy villámgyors Bp-Lepence-Bp karikát végre. Volt benne persze némi önigazolás is, ha már visszahelyeztettem a forgalomba a motort, akkor nehogy már ne menjek vele egyet... Az őszi nyaralás miatt a tavalyi szezon hamar véget ért, így majdnem pont hat hónapos volt a kihagyás, ami erősen látszott a mozgásomon. Először háttal ültem fel a motorra, de aztán feltűnt, hogy nincs meg a kormány, így gyorsan megfordultam, és elindultam. Ellenőriztem a guminyomást aztán nyomás.

Nincs is jobb egy váratlan keddi elhajlásnál, főleg, ha olyan zenészek küldik az alapot, mint tegnap a Gödörben. A Ludditák egy ogre-termetű, Mammutnak becézett MC-vel turbózva nyomták a showt, Mammut beatboxban Gerdesitset szorongatta. A számokat ugyan még nem ismertem, csak a zenészeket máshonnan, de elragadott a lendület erősen, különböző metrumokban jártak a kezek-lábak szorgalmasan.

Március közepén ideje előkotorni a motort a garázsból, ahogy már többen meg is tették. Én még csak az előkészületeknél tartok. Például felvittem a motorból az akksit és rátettem a "Honda recommended" töltőre. Tök feleslegesen, mert kb. 5 perc töltés után "Teszt' majd "Mintenance" módba kapcsolt a töltő, azaz fullon volt az akksi. 

Ezen kívül elintéztem a kötelező biztosítás újrakötését és az okmányirodában is volt időpontom (még két hete foglaltam a neten). Sikerült a forgalomba visszahelyeztetni az ideiglenes kivonás után a motort. Ami két hét múlva magától is visszakerült volna, merthogy akkor járna le a hat hónap, amennyire ki lehetett vonatni. Az úgyintéző fel is hívta rá a figyelmemet, mondván úgyis havazás jön. Én csak remélem, hogy vicceltek a meteo-s fiúk, és hét végén motorozhatok végre...

Este már a bőrruhát is elhoztam Ceglédről, a télen ugyanis nyolc centit ment össze a nadrág derékban. Vagy ennyit erősödött a hasizmom a gyúrásban... :) Mindenesetre ennyit kellett belepótolni, de azzal vigasztalom magam, hogy már tavaly is szorított. Most nagyon kényelmes, le a kalappal Cölöpék előtt, nyoma sincs az átalakításnak. Hamarosan éles teszt, csak imádkozzatok a napsütésért és a 10 fok feletti hőmérsékletért szorgalmasan...