Divatmotoros

N: Szerinted hozzak esernyőt?
F: Szerintem nem kell.
N: Jó, akkor hozok.
.
.
.
F: Ha te már eldöntötted, hogy hozol, akkor minek kérdezel meg?
N: Csak megerősítésre vágytam.

Tanulság: erősítsük meg néha. :)

Még világosban gyülekezett a rajongótábor Óbudán. A nyugdíjasoktól kezdve, akik széken ültek hátul egészen a négyévesforma raggie-emberkén keresztül a "törzsgárdáig" sokféle ember összejött. Mivel ritka az ilyen korai kezdés, és az átlagosnál "nyugodtabb" közönségre számítottam, így most a telefon mellett rendes fotómasinát is vittem magammal. Aztán megugráltatta a zenekar a népeket rendesen, úgy látszik, ez velük jár.

Még hogy a blogolás nem egészséges? Most is miattatok pattantam bringára, és tekertem a Media Marktba hamarost, hogy legyen kábel, amin átjön a hang a dobról a számítógépre, ahol aztán rögzül, majd a zinternetnek köszönhetően már hallgathatjátok is, hogy a három hónapnyi tanulással hová sikerült eljutnom. Hát nem túl messzire, azt azért szögezzük le, de mondtam én, hogy ez eleinte nekem sokkal jobb lesz, mint nektek. :)

Az első "darab" egy backbeat gyakorló kottalap, amit most két ismétlésenként szépen soronként lejátszottam. Amit érdemes figyelni, hogy milyen rettenetes az időzítésem, van mit csiszolni, na.

Aztán a free-flow során utána belecsaptam a szólóba (ez azért nagyképű ám, püföltem minden cint, amit értem.) Mivel a tamok még nem érkeztek meg, így kénytelenek lesztek rettentő fémes csörömpöléssel beérni, persze az az érzésem, hogy a tamokkal se lenne jobb, csak más. Na mindegy, itt tartok, lesz ez még jobb is.

A többi részt is érdemes megnézni. Furman gúd ritmen, ritmen gúd. Sztopen, hájheted. Littöl faszter. Veri fászter. Veri ízi. Tenkjú.

Ezek a mai egyetemisták meg vannak őrülve. Ugrálnak, ordibálnak, isznak, mit isznak, vedelnek, meg ki tudja, milyen vackokat szednek be, hogy kábítsák az agyukat. Aztán meg dülöngélnek, meg őrjöngenek, mint az állatok. Komolyan mondom, fel lennék háborodva, ha nem emlékeznék még arra, hogy pontosan ugyanezt csináltam én is pár éve. Úgyhogy morgolódás helyett lemotoroztam Pécsre, és a legkedvesebb Quimbyrajongó-kismamával beálltunk az első sorba nosztalgiázni a Pécsi Egyetemi Napokon. A Quimby előtt a Firewater nevű ámerikai brigád dobozolt elég jót, az akusztikus dobos mellett volt egy ember, akinek a hasa volt a dob, vagy legalábbis oda kötött maga elé egyet aztán azt püfölte rendesen.

Megjött. Na nem az, bár néha annak is tud az ember örülni. De most ennek aztán nagyon. Olyan madarat fogósan.

Az összeszerelés pofon egyszerű volt, minden nagyon logikus. Néhány csavart kell a helyére tenni, néhány kábelsarut összedugni. A kábelek helyét elsőre el lehet találni, mint a huszonöt lábnyi csatlakozót.

Aztán jöhet a tápellátás. De a sok elektronika mellett mégiscsak a vas az, ami az egész szépségét adja. A króm, a lánc, az olajszag, a V4 felirat. A könnyítés miatt elhelyezett furatok. A kardántengely.

Mielőtt valami motoros félreértés alakulna ki, ami a párhuzam miatt könnyen előfordulhat, gyorsan tisztázzuk: a dobszerkóról van szó. Aztán amikor már a tetőfokára hágott az izgalom, elkészültem a szereléssel, és már kezembe fogtam a dobverőket, kiderült, hogy nincs olyan kábelem otthon, amivel meg tudnám szólaltatni.

Sőt, az összes fülesem kisméretű jackdugóval rendelkezik. Az erősítőhöz se tudom bekötni. Úgyhogy az izgalmak tovább fokozódtak, elrohantam kábelért, találtam, vettem, bedugtam, és nagyon jó lett utána minden. Indul a zúzda!

Végre fellebben a fátyol a rejtélyről. Eloszlik a köd, és múlik a homály. Átláthatóbbá válik az őstörténet, felragyog a nap és megvilágosul a világ. Mert azt eddig is tudtuk, hogy valami nem stimmel a dobosokkal. De hogy ennyire szövevényes és mégis egyszerű, azt a fene se gondolta volna. Három részben, három különféle verzió, de mind igaz, magam is tanúsíthatom. Már ha ez számít bármit is...

A trilógia csodálatos egységben ezeken a linkeken olvasható: "A dobosok eredete?", "Mert megérdemled (a dobosok eredete 2.)" és "Episode III." A végén persze a motoros kapcsolat is nyilvánvalóvá válik, legalább már tudom a tüdőm és a sebesség iránti vágy összefüggését.

A csereérett láncszett elkezdett szakaszosan nyúlni. Hiába állítottam be a láncfeszességet egy ponton, kicsit forgatva a kereket helyenként duplájára nőtt a lazaság. Már menet közben is kicsit érződött a rángatás, eljött a csere ideje. A mostanában megritkult londoni útjaim miatt kénytelen voltam a dupla hazai árat fizetni a láncszettért. Amikor tudom, hogy máshol ennyivel olcsóbb, akkor mintha a fogam húznák...

Honda Dream, csak egy óra munkadíj számlázva, pedig kicsit tovább tartott. Rendesek. A nyúlt lánc miatti rángatás nélkül pedig sokkal simábban halad a motor, ennyit megér egy foghúzás...

A mai délelőttöt arra szántam, hogy eldöntsem, kell-e nekem ez a pályamotorozás egyáltalán? Tavaly összesen háromszor jutottam el versenypályára. Bár mindegyik nagy élmény volt, de a rutintalanul végigkacsázott pályázás nem az igazi móka, számomra inkább félelmetes. Minél ritkábban megyek, annál jobban tartok tőle, és annál kevésbé vonz. Aztán amikor megérzem a gumi szagát és meghallom a tiltásig forgatott motorokat, akkor libabőrös leszek, és csinálnám én is. Dilemma a javából, főleg, hogy nem is olcsó móka.

A GSX-R Klub első idei rendezvényén ideális időjárás és teljesen príma (alacsony) létszám fogadott a Hungaroringen. Természetesen a hosszú szünet után a lassú csoportba regisztráltam, a kilences startig alig maradt öt perc a gumik melegítésére, ami a slicknél nem éppen ideális.

Van úgy, hogy elfogynak a jelzős szerkezetek, a hasonlatok szégyenkezve elpirulnak, konganak a szavak az ürességtől és meg sem közelíti a leírás az élményt, amit mesélne az ember. Ez az este ilyen volt Veszprémben, áldott volt mind a százötvenöt perce, malaszttal teljes.