Divatmotoros

Ma a Route des Grandes Alpes legészakibb szakaszát jártuk be. Venthonból Beaufort felé indultunk majd a Barrage de Roselend víztározó felé vettük az irányt, ám rögtön az első pár kilométer után egy útlezárással találtuk szembe magunkat.

A két hosszú nap után egy lazábbat terveztünk. Se korán kelés, se sok kilométer ne legyen, ez volt a csapat kívánsága, nekem se fűlött volna a fogam egy újabb hat-nyolcszázas naphoz.

A szállásról a szokásos cihelődés-fizetés-láncsprézés-sztorizás után fél tíz körül indultunk tovább. Erre a napra már csak némi autópályázás, sok főút és két hágó volt a terv. A szállás kis utcájából a főútra balra kihajtva ötven méter után megfordultunk, irány az ellenkező horizont. Ma is jól indult a navigálás.

Az idei túrára hat és felen kerekedtünk fel. A régi, összeszokott társaságból az SV650, a VFR800 és a Morini egy személlyel, a túra-R6 két és féllel indult, valamint újdonsült motoros ismerősként csatlakozott hozzánk egy BMW R1200, szintén egy személlyel. A kettőre megbeszélt indulást először miattunk fél háromra toltuk el, majd fél háromtól háromig vártunk a megbeszélt kút parkolójában. Kis telefonálgatás után abban maradtunk, hogy a csapat elindul, a BMW pedig majd utánunk ered, mert közbejött egy gyors elintéznivaló.

A nagy nyári túra (már csak 4 nap... :) szervezkedése közben minden útitársamnak gondosan felhívtam a figyelmét arra, hogy a fékeket és a gumikat ellenőrizzék le, nehogy a közel négyezer kilométer közben fogyjon el teljesen valamelyik. A fékek ráadásul az alpesi utakon az átlagosnál sokkal több terhelést kapnak.

Aztán az utolsó pillanatban nekem is bevillant, hogy a legutóbbi szerviznél azzal engedtek utamra, hogy a hátsó fék még kibír valamennyit, de lehet, hogy a harmincezres előtt cserére szorulnak a betétek. Holnaptól csütörtökig Hamburg mellett leszek megint, pénteken pedig kettő körül indulunk. Ajjaj, ez szoros lesz.

A motoros túrák dokumentálása érdekében Szingapúrban beszerzett kütyüt végleges helyére szereltem a Vifferen. Már korábban elkészült az ülés alatt egy 12V-os aljzat, amibe a kamerákat 9V-al ellátó kis trafó csatlakoztatható. Most a trafó és a kamerák közötti vezetékeket fűztem be és forrasztottam a trafóba.

Egy kamera hátrafelé néz, a topcase tartója pont megfelelő hely a rögzítésre. Elöl a plexi alá tettem be a kamerát, így legalább a(z esetleges) víztől kevésbé kell féltenem. Sajnos a hátsó kamera képe a vezeték nélküli képátvitel gyengesége (vagy a mellette lévő sok fém tartócső) miatt néha szaggat, gondolom messze van egymástól az adó és a vevő, vagy kicsi az adó teljesítménye. Legalábbis az első kamera - ami csak tíz centire van a "központi" egységtől -  egyszer sem produkálta ezt a hibát.

A forrasztás és szerelés után gyorsan elindultam egy tesztkörre, az eredményt (egy sebtében megvágott kétperces formájában) ezúton közzéteszem. 

(Természetesen a videó sebessége nem valós idejű, tehát nem mentem ilyen gyorsan, csak a videó van helyenként felgyorsítva vagy lelassítva. Persze a másodpercekből ez a jobb felsőben látható is, de gondoltam megelőzöm a szellemes kommenteket... :)

A téli tájhoz képest ugyanazon az úton egész más a mostani hangulat, de mindkettőnek megvan a maga varázsa.

A Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán idén június 13-án (péntek...) volt a Tankcsapda koncert. 

Idén nyáron nagyon kevés fellépést vállaltak, bizonyára új lemezen dolgoznak.

Mivel a családban van egy vérbeli Tanker meg egy Divatrocker, egy percig sem volt kérdéses: ott a helyünk.

Idén eddig egyetlen pályanapra lett volna lehetőségem a Hungaroringen, de azt technikai problémák miatt kénytelen voltam kihagyni. A GSX-R Klub által szervezett kétnapos Pannóniaringet ezért nagyon kiéhezve vártam. Az ismeretlen pálya (eddig egyszer voltam itt, de akkor még a Vifferrel) további érdekességet vitt a motorozásba. Hétfőn este indultunk, az időjósok záporokkal, zivatarokkal fenyegetőztek, de végül egyáltalán nem a víz jelentette a nehézséget.

Majdnem egy órára a hamburgi reptértől egy erdő közepén áll a ház, ahol hétfő óta dolgozom, elvégre semmi mást nem tudok csinálni itt. Először is eltaxiztam a kikötő mellett, ahol sűrű, tömött sorokban állnak a hatalmas konténerrakodó daruk és a teherhajók. Nagyon kicsinek éreztem magam mellettük.

Elég rossz a hazai motoros (és általános) morál valamint a motorosok megítélése, nem is véletlenül. Saját tapasztalatom szerint viszont az elmúlt négy évben eljutottunk oda, hogy az autósok többsége elenged a sorok között és egyre jobban figyelnek a motorosokra. Sőt, néhányan már túlzásba viszik, olyankor is lehúzódnak a padkára meg indexelgetnek jobbra, amikor nem akarom megelőzni őket, mert záróvonal is van, meg kereszteződés is közeledik, meg szembe is jönnek. Egyértelműen javuló a tendencia, ami örvendetes. Ám visszaélni ezzel, sőt még több előjogot (vagy "türelmet") követelni a többségtől azért túlzás. 

Erre egy felelős, véleményformáló autós-motoros "médiamajom" előjön egy olyan cikkel, amiben az illegális, herélt kipuffot élteti - BALESETMEGELŐZÉSI csodaszerként. Az eszem megáll. Sajnos a "kicsit hangosság" fogalma baromi szubjektív és bukó nélkül a tűréshatárom is sokkal kisebb, mint bukóban. A kocsiban még a motorosok hangosabbját is túl későn hallom meg, mert szól a zene, zúg a klíma és jó a hangszigetelés. Csak arra jó, hogy megijesszen, amikor már mellém ért. Nem is beszélve a járdán babakocsiban (alvó) gyereket tolókról és egyéb, benzingőzzel kevésbé pozitív értelemben átjárt szerencsétlen csökevényekről, akik egyáltalán nem kíváncsiak a mi motorjaink - nekünk álomszép - hangjára.

Winkler pedig ugyanilyen erővel hihetne a piros zsebkendő hordásában, az is kb. ugyanannyira segítené a balesetek elkerülésében. Csak az legalább nem zavarna másokat, úgyhogy azt nagy lelkesedéssel reklámozhatná is. Mindenki sokkal jobban járna.