Ma a Route des Grandes Alpes legészakibb szakaszát jártuk be. Venthonból Beaufort felé indultunk majd a Barrage de Roselend víztározó felé vettük az irányt, ám rögtön az első pár kilométer után egy útlezárással találtuk szembe magunkat.
Az utat építő emberrel a térképen való mutogatás tűnt a legcélszerűbbnek, ugyanis az általa kiejtett szavak valamint a térképen a környéken látható betűk között semmilyen összefüggést nem találtam. Végül az eredetileg tervezettnél sokkal szűkebb, helyenként csak egy járműnek elég széles ösvényszerű úton kanyarogtunk egyre magasabbra. Áthaladtunk öt-hat kis hegyi falun, az egyenesebb szakaszokon fentről le-lepillantottunk az alattunk kanyargó (lezárt) útra és mintegy tíz kilométer után aztán visszajutottunk a kicsit szélesebb főútra.
A víztározónál először a hegyoldalról csodáltuk meg az azúrkék vizet.
Az RGA mentén rengeteg hasonló víztározó található. Ha már átszabták a környezetet a völgyzáró gátakkal, legalább igyekeznek az elsődleges (áramtermelési) hasznon felül látványosságot is csinálni ezekből. Így általában kis információs táblák és kilátók, némelyiknél pihenők, bárok is találhatók, sőt ennél például magán a gáton is végig lehet gurulni.
Egyik oldalon azúrkék víztükör a hegycsúcsokkal, a másik oldalon 120-150 méteres meredek kőfal. Érdekes élmény, éreztem már magam nagyobb biztonságban is.
A rövid megállás után Bourg-Saint-Maurice felé folytattuk utunkat, ahol az út mentén megtaláltuk az első hófalat.
Ennek megtapogatása után a Petit St. Bernard hágón a Mont Blanc olasz oldalára érkeztünk, amit itt persze Monte Bianconak hívnak. A hegy lábánál egy étteremben pihentünk rá a csúcsmászásra, amit végül lifttel hajtottunk végre.
Érdekes élmény volt rövidnadrágban és szandálban megérkezni a havas tájra.
A kilátás lélegzetelállító, szerencsére a napsütésben egyáltalán nem volt vészes a néhány fokos levegő.
Persze csak húsz percet maradtunk, annyit ki lehetett bírni megfagyás nélkül.
Ezen a magasságon az árnyék és a napsütés közötti különbség élet-halál kérdése lehet (legalábbis rövidnadrágban...).
Mivel célpontunk az RGA kiindulópontja, Thonon-les-Bains volt, utunkat a Mont Blanc alagúton folytattuk, ami tíz kilométer hosszú, majdnem nyílegyenes és 22 euróért lehet átjutni rajta.
A francia oldalon Chamonix-Mont-Blanc-ba érkeztünk, innen Sallanches Cluses és Les Gets érintésével kanyarogtunk tovább.
Az út erre is nagyon élvezetes, nemsokára aztán elértük Thonon-Les-Bainst, a genfi tó partján álló kisvárost.
A kikötő felé vettük az irányt, ahol halat ettünk, a kilencre tervezett hazaérés idején pedig - a naplemente megtekíntése után - pont el is indultunk hazafelé.
A hazaúton egy kisebb eltévedést leszámítva nem volt semmilyen izgalom, a vaksötétben az Annecy melletti tópart még a gyorsabbik, nyugati oldalon is nagyon hosszúnak tűnt. Minden gyalogösvényszerű mellékútnál körforgalom nehezíti a haladást, egy főúthoz mérten értelmetlenül sűrűn. Jó, jó, első a biztonság, de itt ezt kicsit túlzásba vitték.
Szegény szállásadónk csík szemekkel és erősen pisszegve fogadott minket fél tizenkettő körül. Bár a szomszédokra hivatkozott de szerintem a felesége álmát féltette jobban. Legalább most vacsorát nem kellett adniuk...
Térképen:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.