Már-már szokásos Parco Acquatico-s szeánszunkat ezúttal Rossi nélkül teljesítettük a Le Caravelle parkban. Kicsit hiányzott a mester, de azért rendben végigcsúsztuk mindegyik csúzdát.
Hazafelé először Albengában álltunk meg nézelődni, kávézni. Sikátorok, tornyok, igazi olasz kisváros, megállt az idő. Az emberek hangosan, ráérősen trécselnek a főtéren, a zöldséges lassú mozdulatokkal nyit a sziesztája után.
Reggeli, medence, pizza, tengerpart, vacsora, korzó. A tengerparton srácok fociznak, egy kutya olyan meredten nézi a labdát, hogy a gazdája negyed órán át nem tudja elvonszolni.
Estig a szokásos reggeli - medence - tengerpart - vacsora - esti korzó programot állítottuk be, de ezúttal a vacsora (krumpli, répa, zöldbab, hal) után a bort kihagyva elgurultunk San Remo felé korzózni.
A hotelt kezdjük kiismerni, a félpanzióban kétféle vacsorából lehet választani, de egy biztos: krumpli, répa vagy zöldbab a köret. Mindenhez. Nem bonyolítják túl a készleteket, de az egy hét alatt végül pont nem tudtuk megunni. Főleg, mivel sokszor volt hal is az étlapon, az meg valahogy hozzá tartozik a tengerparti nyaraláshoz.
Alvás, medence partján alvás, evés-ivás, további pihenés, na meg egy kis séta a hotel körül és a tengerparton. Szigorúan nem fürdőruhában, sem kerékpárral.
Véget ért a Vars-i pár nap is, ideje tovább indulni. Elpakoltunk, kitakarítottuk az apartmant és szétváltak útjaink. A többség Padova felé vette az irányt, ők egy rövid éjszakai pihenő után vasárnap hazaérkezve fejezték be a túrát. A BMW még visszafelé indult a szerpentinekre, neki hétfő estig kellett hazaérnie, így még kanyargott egy kicsit a már bejárt utakon. Mi pedig dél felé indultunk, hogy Mentonnál elérjük a tengerpartot, ezzel teljesítve a Route des Grandes Alpes utolsó szakaszát is, aztán kipihenjük az egészet egy hét tengerparti ejtőzéssel. Először a Monte Carlo-i napról már ismerős szakaszokon mentünk, fél egyre értünk ahhoz az elágazáshoz, ahonnan Nizza felé a gyorsabb úton vagy Menton felé a kanyargósabban lehet indulni. Kis tanakodás és ösztökélés után végül belevágtunk az utolsó kilencven kilométer szerpentinbe.
Mára ismét egy kicsit rövidebb napot terveztünk, valamint a váltókart is kicsit használhatóbbá kellett tenni, így első utunk (az amúgy is útba eső) francia 'Salon du KTM'-hez vezetett Brianconban. Kicsit bizarr felállás egy Suzuki javítására, de végülis egy fúrón és egy csavaron kívül nem kellett más. A szerelő nagyon precízen dolgozott, lecsiszolta a letört darab helyét, kifúrta, beletett egy csavart, ami helyettesíti a letört bütyköt, majd az egészet beburkolta egy hőre zsugorodó gumidarabbal. Szinte jobb lett, mint az eredeti megoldás, és végül a mindössze tíz eurós számla is kellemes meglepetés volt.
Reggel ismét ínyenc-reggeli után a szemerkélő esőben fél tizenegyig tanakodtunk, hogy mi legyen. A csapat nagyobbik fele optimista és elszánt volt, hiszen mára Monte Carlo-t terveztük be. Végül a pozitív gondolatok győztek, bár esőruhában indultunk, tíz perccel indulás után elállt az eső, és aznap nem is kaptunk több égi áldást. A hideg, nyirkos reggelben a viffer furán indult, mintha csak három henger járt volna, de öt perc melegedés után megszűnt a macera. A gyertyák harmincezres élettartama a végéhez közeleg, huszonnyolcezer körül járnak, csak azt reméltem, hogy ezt a kicsit még kibírják hazáig.
A helyi kisboltban beszerzett baguette és egyéb csemegék elpusztítása után dél felé, Barcelonette irányába indultunk, mára egy rövidebb tókerülő kör volt az itiner. Az úton újabb vízátmosás fogadott, de itt nem volt terelőút, át kellett kelnünk. "Minden motor enduró" jelszóval nekivágtunk a párszáz méteres, jópár centi mély agyagos sárnak és jelszavunk fényesen bevált, mindenki átjutott a kis gázlón. Előtte még egy lámpával irányított útépítésen is át kellett jutnunk.
Az első szállásunkról ma kellett átjutnunk a délebbre fekvő második helyre, ami Vars les Claux-ban várt minket. Egyben érdekes időutazásba is fogtunk, mert az évszázados kőházból egy tavaly épített, gyakorlatilag vadonatúj apartmanház felé tartottunk. A tegnapi útlezárásról reggel meséltünk a házigazdánknak is, aki büszkén mutatta a helyi újságban, hogy a folyó öntött ki, annak a sara miatt zárták le az utat. Az elszámolás, csomagolás, motormálházás szertartása után fél egy körül indultunk neki az útnak, itt már kezdtem érezni, hogy kevés lesz az időnk a mai szakaszra. Az apartman kulcsait fél négy és fél hat között lehetett átvenni, az előttünk álló hegyi utakra gondolva teljesen esélytelenek voltunk.
