Idén nem volt Hobo Karácsony. Amikor ezt megtudtam, azt hittem, hogy vége a világnak, befellegzett, annyi, lehet lefelé húzni a redőnyt, tényleg itt a világválság.
De aztán persze kiderült, hogy csak majdnem, mert végül Póka Egon Benedek Jimi Hendrix munkásságával megmenti a pusztulástól Rock and Rolliát. Amit nem nézhettünk tétlenül, úgyhogy meglátogattuk a Petőfi Csarnokot, erős félháznyi sorstársainkkal egyetemben.
Tompa Imrével eddig csak repülőgépen találkoztam, ott viszont rendszeresen az ölembe ült. Na nem a maga fizikai valójában, hanem a váróból körmönfontan ellopott és felszálláskor rögtön az általa jegyzett "Borpult" rovatnál felcsapott Figyelő hasábjain keresztül. Stílusa kissé csavaros ám roppant szórakoztató, élvezetes olvasmány, ha bíróságon kell felelnem az imént bevallott többrendbeli tolvajlásért, akkor őt is kénytelen leszek felbújtóként pellengér elé állítani. Számadatok vagy gazdasági tendenciák miatt törvénytudó polgárként helyén hagynám a Figyelőt a váróban, de az ő flekkjei miatt minden egyes utazáskor vállalom a lebukás arcpirító kockázatát.
Van úgy, hogy már az is vicces lesz, ami egyszer olyan komoly volt:
Valamint igen jó még a Cake féle feldolgozás, amiben a csörgőkígyó a kedvenc effektem:
Na és ráadásnak még egy Cake, konkrét specifikációval:
Hol máshol, mint Hochkaron? Pénteken az esti villanyfényes menet alatt szakadó hóesésben, szombaton és vasárnap pedig orkán erejű szélben jól lecsúsztunk a lejtőn.
Az én öreg szívemen elég vastag kéreg van már. Nem is igen hatol át rajta akármi egykönnyen.
De a Quimbynek például (Hobo mellett) van egy olyan szikéje, amivel ez a könnyűnek nem nevezhető műtét mindig sikerül. Aztán az így metszett seb leve meg szépen lassan kicsorog a szemem sarkában, de hát mit lehet tenni ellene? Semmit. Na nem mintha akarnék tenni ellene, elvégre önszántamból fekszem a kés alá.
A sok önfeledt mosoly és tomboló bugi mellett a mai este is ilyen műtéttel telt, mellesleg nagyszerűen, Mikulás nap alkalmából a pécsi Ifjúsági Házban.
Két hét nagy idő, nyaralásban tölteni pedig kifejezetten kellemes volt. Ezért volt olyan régen komment, de már hazaértünk. Cs évente kapott szabadjegyeinek és az IATA kártyával foglalható "travel agent"-es hotelárnak hála még jobb buli egy soproni nyaralás költségén a karib tengerre utazni. Októberben.
Beállok egy sorba, a helyszín nem fontos. Illetve éppen, hogy fontos, de erről majd később. Ugyan nem minden ablaknál ül ügyintéző, de aki ott van, az dolgozik serényen. Előttem ketten állnak, pár perc lesz az egész ügy. A várakozás közben jó függőként nyomkodom a telefonom. A tetrisre koncentrálok, már amennyiben ez mentő körülménynek számít. Közben néha felpillantok, hogy halad-e a sor előre vagy sem. A sor legelején álló öltönyös fickó is kütyüfüggő, ő is nyomkod. Aki közöttünk áll, annak lemerülhetett a telefonja, mert nem nyomkod semmit, csak nézelődik. Már mögöttem is ketten állnak, a szokásosnál tovább tart a procedúra, gyűlnek az emberek.
Ekkor a pult mögötti ajtó kinyílik, és kilép rajta még egy ügyintéző. Beül a helyére és a sor felé int, hogy: "Tessék, ide is lehet jönni!". Ebben a pillanatban válik érdekessé a helyszín.
Egyszer már előre temettem a jövőbeli koncertélményeimet, mert eljutottam egy olyan monstre rendezvényre, ami már-már reménytelenné tette a jövőt koncertek tekintetében. Most azonban eljött a lehetőség az überelésre. Ami fényesen sikerült is. Hiába, a fiatalkori élmények és az érzelmi töltet, amit csak olyan zenekar adhat, akinek a zenéje igazán hat az emberre, nagyon sokat számít.
Cs. már régóta meg szerette volna tekinteni a preparált hullákat, én nem voltam túl izgatott és valahogy mindig úgy alakult, hogy nem értünk rájuk. Azonban szombaton minden összejött, semmi dolgunk, semmihez semmi kedvünk sem volt. Ideálisnak mondható körülmények egy hullaházi sétához.
A bejáratnál profi kordon a sorbaálláshoz, a várakozás közben egy halkszavú bácsi elmondja a feltételeket. Nincs fotózás, még mobillal se, mert a jogdíj az öccáezer. A hullákat nyalogatni tilos és az előttünk álló hölgynek még a napszemüvegét is le kell vennie a fejéről, mert ha ráesik egy kiállított darabra, akkor is minimum öccáezeret kell fizetni kártérítésül, azt meg senki sem akarhatja. A sima dioptriás szemüvegem maradhat, pedig szerintem az is tudna ám hullalábujjat roncsolni, de az őrnek ezt nem mondtam el.
Elegem van a szürke, ólmos felhőkből. Kék égre és napsütésre vágyok végre.
