Annie Lennox, Bob Geldof, Coldplay, Dido, Elton John, Joss Stone, Keane, The Killers, Madonna, Mariah Carey, Ms. Dynamite, Paul McCartney, Pink Floyd, Razorlight, REM, Robbie Williams, Scissor Sisters, Snoop Dogg, Snow Patrol, Stereophonics, Sting, Travis, U2, UB40, Velvet Revolver, The Who.
Bár ez a lista lehetne egy ember kedvenc zenészeinek teljes listája is, de nem erről van szó. Ezek az előadók egyetlen koncert fellépői. A koncert Londonban, a Hyde Parkban zajlott, állítólag 3 milliárdan látták a közvetítést. Ezt nem tudom ellenőrizni, az viszont biztos, hogy ez után nehéz lesz olyan koncertet szervezni, ami ennél nagyobb élményt nyújt majd.
Az egész út és a koncertbelépő egy céges jutalom volt, VIP szektoros jeggyel, épp csak vörös szőnyeget nem terítettek elénk. Így még hihetetlenebb az egész, 15 méterre álltam ezektől a sztároktól, mindezt egy 12 órás menetben. A büfében mellettünk koktélozott Bill Gates, a koncerten jópár híresség és politikus konferált, a zenei és látványélmény hihetetlen koncentrációban támadott a dobhártyára és a retinára.
Nagyon vártam a Coldplayt és Dido-t is, de nem volt könnyű dolguk, mert délután fél kettő körül, teljes napfényben az elsők között léptek fel. Egyértelmű csalódás volt mindkettő, a lemezeiket sokkal jobban szeretem, mint amennyire maradandót alkottak élőben.
Érdekes módon Bono a U2-val hasonló körülmények között is csodát csinált, mégis kellhet valami plusz a showbusinesshez...
Számomra a Coldplay-el teljesen ellentétes döbbenet jelentett viszont Madonna, akit nem nagyon szeretek, de élőben olyan energiabomba, hogy nem lehet nem vele sodródni. Profi és végtelenül karizmatikus, magával ragadó előadő. Azzal a lánnyal énekelt duettet, akit a Hofi által parodizált "We are the world" koncerttel mentettek meg az éhhaláltól 1985-ben. (Mit érezhetett eközben Bob Geldolf?)
Sting, Annie Lennox és az REM is nagyon maradandó élményt adtak, Karéj Máriát csúnyán kifütyülték, mert promótálta kicsit az új lemezét...
Robbie Williams az angol helyszín miatt fürdik a sikerben, rá is csak azt mondhatom, mint Madonnára. Nagyon megérintett a zenéje, még pár könnycsepp is kicsordult talán a "Real Love" alatt.
A legnagyobbat mégis a Pink Floyd ütötte. Volt repülő rózsaszín malac, eljátszoták a legnagyobb számaikat, volt egy kis "Wish you were here" is, egyszerűen felejthetetlen.
Hatalmas "össztánc" maradt a végére, szinte minden fellépő egyszerre a színpadon. Számolatlan milliárd dollárnyi jogdíj, hangjegy, ritmus, billenytű, húr és érzés kavargott ott egyszerre...
A délben kezdődött koncert nem sokkal éjfél után ért véget. A park ekkora rendezvényhez mérten lepusztult képet mutatott.
Pont annyira volt szánalmas, szedett-vedett és szemetes minden körülöttem, amennyire ezzel a koncerttel Bob Geldolf leamortizált minden következő koncertet, amin még részt vehetek a jövőben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.