Ma meglátogattam Edvard Benes egykori lakhelyét Londonban. Tudva, hogy a második világháború után apai nagyszüleim neki köszönhették a kitelepítést és budapesti lakhelyüket (amiért a Felvidéken elvesztett otthon, szülőföld, fél család, jószágok és az emberi méltóság igazán méltányos cserealapnak mondható) sejthetitek, hogy nem Benes munkássága előtt akartam tisztelegni ezzel a látogatással.
Ma kaptam egy kis ízelítőt egy igazi trópusi napból. Több szakaszban esett kábé annyi eső, mint otthon egy rosszabb hónap alatt, mégsem áztam el egyszer sem. Egyrészt szerencsém volt, másrészt a tegnapról elmaradt Sentosa szigetén jópár fedett látnivalót is megnéztem.
Amint elindultam a hotelből, kinyíltak az égi csapok, persze ez a taxiban nem zavart, csak reménykedtem, hogy javul később a helyzet.
Délelőtt a szakadó eső miatt a mára tervezett Sentosa sziget túrát újra kellett gondolnom. A monszuntól olyan depressziós lettem, hogy bevetettem magam egy kütyüplázába, ahol hat szinten árulják az IT minden szeletét. A helyi kolléga ajánlotta a Sim Lim Square-en található épületet, azon belül is a "Song Brothers" boltjait. A hely kinézetre pláza, mentalitásban Józsefvárosi piac. Árak sehol sincsenek kirakva, ha odasétálsz, akkor jönnek az eladók és hasbaakasztanak egy olyan árral, ami a hazai árak felett van kb. 25-30 százalékkal. Innen indul a játék, és bár nem vagyok valami jó ebben a sportban, azért sikerült komoly eredményeket elérnem. Így legalább nem sokkal vettem drágábban, mint otthon lehetne ;) illetve olyat is vettem, ami kapcsolódhat a motorozáshoz. Erről majd lesz még szó később...
Szereplők: európai férfi, 1. ázsiai nő, 2. ázsiai nő, ázsiai férfi
Helyszín: ázsiai nagyváros tengerparti sétánya. Két oldalt toronyházak, szemben az öböl, a levegő forró, párás, már-már fojtogató. Az öböl túloldalán szintén toronyházak, fényük hulámosan tükröződik a vízen. A promenádon "Gelatteria" feliratú épület, hatalmas üvegpultokban néhány fajta gusztusos fagylalt. A hűtőpultban néhány üres rekesz, a pult mögött sokan pakolásznak, sürögnek-forognak.
Ma az irodai szeánszot csak egy gyors ebéddel szakítottuk meg. Annyit kértem, hogy olyan helyre menjünk, ahová egyébként is járnak. Ennek szellemében a Lancer EVO-s lokálschumacherrel elgurultunk egy közeli plázába (más itt szinte nincs is). Hat(!) percre volt az irodától. Mivel most már túl volt az autó az olajcserén, hosszas unszolásra nyomott a kolléga egy kövérebb gázt. Mondjuk a kuplunggal és a váltóval még csak magázódó viszonyban van, úgyhogy nem esett le a fejem a gyorsulástól, de azért beletapaszt ez a dög az ülésbe rendesen egy padlógáznál.
A hely egy elég nagy méretű, négyzet alakú helyiség. Önkiszolgáló, tálcás megoldás, oldalt körben különféle (keleti) nemzetek konyháiból lehet választani, középen pedig egy édességes-üdítős pult helyezkedik el.
A mai nap egy villámgyors Kuala Lumpur látogatással telt. Az első benyomásaim teljesen megegyeztek a Szingapúrban tapasztaltakkal, minden nagyon új, minden precíz és kiszámítható. Az expresszvonat a reptérről 28 perc alatt visz be a központi állomásra. Onnan 7 perc az iroda taxival. Nem fél óra, nem tíz perc. A helyiek erre nagyon büszkék voltak, biztos Svájc a példaképük...
Hiába, tudtam, hogy kütyü-ügyben a távol-keleti kollégákra lehet számítani. Három perccel az irodába érkezésem után a kezemben volt a szükséges kábel, ami otthon maradt. Így egy pár tegnapi képpel kezdenék, először is nem sokkal a leszállás előtt készült flottással. Fentről nézve olyan volt a rengeteg lehorgonyzott teherhajó, mint valami világháborús csata előtt várakozó armada (pedig olyat még sose láttam...)
Hát persze, hogy a nyüves kis kábel, ami összeköti a számítógépet és a fényképezőgépet. Azt azért remélem, hogy holnap az irodában tudok egyet kölcsön kérni, így talán lesznek fotók is, egyébként nem tudom őket feltölteni. Úgyhogy egyenlőre egy nem saját kép a környékről:
Az LHR-SIN repülőútról nem tudok egyéb érdemlegeset elmondani, mint hogy aludtam, ettem, olvastam, filmet néztem, majd ezt a ciklust vagy háromszor megismételtem. Hipp-hopp elröppent az a tizenkét és fél óra. A Quantas ételei viszont köszönő viszonyban sincsenek a Lufthansá-s habzsi-dőzsivel, sőt, még a Malév BUD-LON viszonylatán is finomabbakat lehet enni.
Az érkezés teljesen egyértelműen ment, minden angolul is ki van táblázva, akármelyik európai nagyváros repterén is lehetnénk. Kivéve, hogy minden új. Ez a nagy előnye a gyorsan fejlődő keleti országoknak, kihagyták a hatvanas-hetvenes éveket. Nincsenek kopott terminálok, újak a sugárutak, frissen hajtott lila bokrok vannak az út szélén (persze ez inkább klímafüggő, na de azok is olyan újak).
A hotelhez a google-maps-on kinézett körforgalmon keresztül hajtottunk be, a sofőr magabiztosan kezelte a sávok garmadáját. A hely pöpec, a medence mellől látszik a London-Eye-ra kísértetiesen hasonlító Singapore Flyer, ami pár napja indult először útjára, és harminc méterrel veri az angolokét.
Tekintettel arra, hogy itt már fél tizenkettő, és rendesen beg is bagyok bázva, begyek ézs begbróbálok aludni... Bebélem, hogy az időeltolótás nem szivat nagyon...
Elindultam, és miközben ez a bejegyzés majd megjelenik, én éppen valahol London és Szingapúr között ücsörgök majd a fedélzeten. A következő pár napot Szingapúr és Kuala Lumpur feltérképezésével töltöm, a bázis pedig itt lesz:
Ha jól látom, a hoteltől nem messze egy három sávos körforgalom helyezkedik el. Remélem, hogy ezt majd alaposan is megtekinthetem, bár motoros holmi nem lesz nálam, azért szakmai szemmel fogom vizsgálni!
A hétvégi 15 fok meghozta a kedvemet egy gyors szezonnyitó guruláshoz. A szokásos kör lett belőle vasárnap, a lepencei útról Esztergom felé vettem az irányt, majd Dobogókő érintésével hazafelé gurultam.
Kifelé a szentendrein bődületes dugóban álltak az autók, viszont nagyon kedvesen elengedtek a sorok között. A jó idő annyira sok motorost kicsalogatott, hogy szerintem a dugót leszámítva minden autóra legalább egy motoros jutott. Láttam több VFR-t, feketét kétszer, valószínűleg ugyanazt. Először a szentendrein mentem el mellette, aztán Esztergomnál szembe jött, szerintem ugyanezt a kört fordítva tette meg. Volt egy ezüst és egy régebbi piros is. Végül már az utolsó szakaszon mintha egy bordó testvérmodell jött volna szembe.
Finoman, óvatosan mentem, jópár hónap kihagyás után fel kell frissíteni a reflexeket. Egyetlen furcsa bagázzsal találkoztam, ők a kocsisort úgy előzték végig szembe, hogy alig fértünk el, de a többség kultúráltan, finomabban nyomult.
