Ma kaptam egy kis ízelítőt egy igazi trópusi napból. Több szakaszban esett kábé annyi eső, mint otthon egy rosszabb hónap alatt, mégsem áztam el egyszer sem. Egyrészt szerencsém volt, másrészt a tegnapról elmaradt Sentosa szigetén jópár fedett látnivalót is megnéztem.
Amint elindultam a hotelből, kinyíltak az égi csapok, persze ez a taxiban nem zavart, csak reménykedtem, hogy javul később a helyzet.
A szigetre természetesen egy plázából lehet eljutni.
Két alternatíva közül is választhatunk, a Sentosa expressz nevű magasvasút vagy egy másik helyről a kabinos "sílift" is látványos utazást ígér. Odafelé az expresszel mentem, visszafelé pedig a kabinos lifttel jöttem, úgyhogy teljes volt az élmény. A kisvonat elég futurisztikus épületek között halad, majd átér a szigetre, ahol egy hatalmas kaszinó-plázát építenek.
Elsőként a sziget jelképének számító, sellőre hasonlító fél-oroszlán fél-hal szobrot néztem meg, ami az eredeti szobor hatalmasra nagyított verziója és kilátóként funkcionál. A feje tetejéről és a szájából is lehet nézelődni.
Először belül egy rövid rajzfilmen tudhatjuk meg a monda eredetét, miszerint egy hős herceg fedezte fel a mai Szingapúr szigetét. A kalandos utazás alatt persze volt hatalmas vihar, meg jöttek a különféle szörnyek, végül a partraszállás után az oroszlán. Így lett a város elődjének a neve: Singa Pura, az oroszlános város.
A rajzfilm után lifttel felmentem a fejbe, majd onnan panorámanézés, aztán vissza le. Amíg kinnt voltam, nem esett, úgyhogy körül tudtam nézni.
A szobor lábánál egy hosszú sétány, a "Merlion walk" látható, ami egy rendkívül színes mozaikból épített hosszú csobogó.
A szökőkutak, sárkányok és egyéb szörnyetegek a keleti ízlés szerint díszítettek, csillog-villog minden.
A Merlion Walk végétől már nincs messze a sziget strandolós része, ahol az eső ellenére elég sokan ejtőztek, főleg egy diákcsoport.
Itt van az expressz végállomása is, ahonnan éppen akkor indult vissza egy szerelvény.
Következő atrakciónak a szánkópályát választottam, persze nem hagyomás, hanem kerekeken gördülő változatban. A visegrádi bobpályára emlékeztet, de itt egy széles beton útvonalon lehet legurulni a dombról és a szánkó kormányozható is.
Az adrenalinszintje mérsékelt a dolognak, mert elég rövid és nem is túl lejtős a pálya, inkább családi attrakció. Úgyhogy a szlogenjével ("Once is never enough") ellentétben én csak egyszer gurultam le.
Az esővel itt volt a legnagyobb szerencsém, bár vizes pályán gurultam le, közben nem esett, a leérkezésem után viszont ömleni kezdett.
A rövid kényszerpihenő után felpattantam a székes felvonóra (furcsa volt úgy beszállni, hogy nem volt a lábamon deszka...) és fellibegtem a dombtetőre.
Itt lehet bejutni a pillangókiállításra, ahol meglepő módon baromi sokféle pillangó van. Persze nem csak gombostűre tűzve, hanem élő formában is, a banánkarikákon táplálkozó egyedeket egész közelről is meg lehet figyelni.
Ha az ember egy banánkarikát megragad, akkor pillanatok múlva jönnek az éhes fenevadak is.
A rovarok és egyéb bogarak mellett papagájokkal is szórakoztatnak. Beszéltetik őket, reptetik a nézők között őket és egyéb kis feladatokat oldanak meg a madarak, akik társasági lények és nagyon igénylik a társaságot. Meg is kérik a nézőket, hogy ne tartsanak otthon, egyedül madarat.
A papagáj-shownak nem meglepő módon az a csúcspontja, ahol két papagáj versenyez egymással. A feladatot nem is kell mondanom, papírgalacsinokat hordanak időre a megfelelő "Recycle" feliratú kukákba. Wow. Utána a pillangók között is látható pár madár, fotózkodni is lehet velük.
Végül még két attrakció maradt a délutánra. A kilátótorony 110 (vagy hány) méter magasra viszi fel a nézőket, egy zárt üvegkalitkában ülve lehet megnézni újra a panorámát, ezúttal kicsit magasabbról. Körbe is forog, beszélnek is közben, nem rossz, főleg, mert védelmet ad az éppen szakadó eső ellen.
A hazaindulás előtt a Szingapúr történelmét és jellegzetességeit bemutató kiállításon sétáltam végig, nagyon profi kiállítás multimédiás kezdéssel és viaszfigurákkal megjelenített élőképekkel. Érdemes végigmenni rajta, bár kicsit hosszúnak találtam, egy igazán forró napon a félhomály és a hűvös biztos jobban esett volna.
Ugyan a szigeten még jópár látnivaló volt, időm lejárt. A hazafelé liftezést ismét csendes esőben tettem meg, azért a magasan a víz fölött himbálózó fülkéből így is látványos volt a kikötő és a felhőkarcolók látványa.
Este még egy magányos úszással elbúcsúztam a hoteltól és Szingapúrtól, bár munkával telt az idő nagy része, azért a hétvége alatt sikerült benyomásokat szerezni a hely szelleméről. A hétfői hajnal fényeit már Londonban láttam meg, és bár szeretek utazni, a megérkezésnek és a hajnalnak is valahogy mindig van egy érdekesen kellemes, megmagyarázhatatlanul felszabadult hangulata.
Fülemben szólt a "voltam New Yorkban, reptéren Londonban, Berlinben lassú volt a fény, imbolygott Amszterdam" és átjárt valami kellemes érzés, pedig még három nap van a teljes hazaérésig. Az lesz az igazán jó, már alig várom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.