Hát persze, hogy a nyüves kis kábel, ami összeköti a számítógépet és a fényképezőgépet. Azt azért remélem, hogy holnap az irodában tudok egyet kölcsön kérni, így talán lesznek fotók is, egyébként nem tudom őket feltölteni. Úgyhogy egyenlőre egy nem saját kép a környékről:

Az LHR-SIN repülőútról nem tudok egyéb érdemlegeset elmondani, mint hogy aludtam, ettem, olvastam, filmet néztem, majd ezt a ciklust vagy háromszor megismételtem. Hipp-hopp elröppent az a tizenkét és fél óra. A Quantas ételei viszont köszönő viszonyban sincsenek a Lufthansá-s habzsi-dőzsivel, sőt, még a Malév BUD-LON viszonylatán is finomabbakat lehet enni.

Az érkezés teljesen egyértelműen ment, minden angolul is ki van táblázva, akármelyik európai  nagyváros repterén is lehetnénk. Kivéve, hogy minden új. Ez a nagy előnye a gyorsan fejlődő keleti országoknak, kihagyták a hatvanas-hetvenes éveket. Nincsenek kopott terminálok, újak a sugárutak, frissen hajtott lila bokrok vannak az út szélén (persze ez inkább klímafüggő, na de azok is olyan újak).

A hotelhez a google-maps-on kinézett körforgalmon keresztül hajtottunk be, a sofőr magabiztosan kezelte a sávok garmadáját. A hely pöpec, a medence mellől látszik a London-Eye-ra kísértetiesen hasonlító Singapore Flyer, ami pár napja indult először útjára, és harminc méterrel veri az angolokét.

Tekintettel arra, hogy itt már fél tizenkettő, és rendesen beg is bagyok bázva, begyek ézs begbróbálok aludni... Bebélem, hogy az időeltolótás nem szivat nagyon...