Ma meglátogattam Edvard Benes egykori lakhelyét Londonban. Tudva, hogy a második világháború után apai nagyszüleim neki köszönhették a kitelepítést és budapesti lakhelyüket (amiért a Felvidéken elvesztett otthon, szülőföld, fél család, jószágok és az emberi méltóság igazán méltányos cserealapnak mondható) sejthetitek, hogy nem Benes munkássága előtt akartam tisztelegni ezzel a látogatással.
Nagyobb térképre váltás
Egyszerűen így alakult. Új főnököm meghívott vacsorázni. Mivel kétgyermekes anya, előtte még otthon le kellett fektetnie a gyerekeket. Ezért a tipikus "rideg" angol sztereotípiákra rácáfolva megkérdezett, hogy lenne-e kedvem vele tartani, emailezgetni a nappaliból, amíg lefut a fürdéses gyerekprogram majd vacsorázni a környéken egy étteremben. Kicsit eludvariaskodtunk, hogy senki sem érzi kötelezőnek a dolgot majd megegyeztünk.
A gyerekek tündériek, a nagyobb három éves és vasárnap volt a születésnapi partija, büszkén mutogatta a házban maradt lufikat és a trambulint az udvaron, amin már ügyesen ugrál. A kicsi alig egy éves, ő nem mondott semmit, csak vigyorgott, mint a vadalma.
(egy kis érdekesség az óvodáról: minden nagyon szervezett, a gyerekekről minden nap "status report"-ot kapnak a szülők, ami minden lényeges információt tartalmaz. Mit volt az étkezésekkel (pontosan mi volt a reggeli, ebéd, uzsonna, tea-time és mennyit evett a gyerek), mit csináltak délelőtt, délután, mennyit aludt, stb. Elmeséltem, hogy nálunk milyen drágák a magánóvodák, ahol ha van angoltanár, akkor akár ötvenezret is elkérnek havonta. Persze csak mosolygott, a fenti profi riportolásért (és persze minden egyéb szolgáltatásért) gyerekenként havi 1000 angol fontot fizetnek Londonban.)
A környék neve Putney, az irodától mindössze negyed órás vonatozásra fekszik délnyugati irányban. A kertvárosi jellegű utcákban száz év körüli tipikus angol lakóházak sorakoznak, kis előkerttel (amiben pont elfér a családfő fekete Q7-ese), belül udvarral és egy kisebb külön épülettel, ami régen istálló volt, a felújítás után pedig a nagyszülők költöznek majd be. Még most is hangulatos és rendkívül nyugodt, pihentető környéknek tűnik. A ház, amelyben most ezt írom, éppen átellenben van azzal (az ugyanilyen) házzal, amin egy kék plakett hirdeti: itt lakott Evard Benes, cseh államférfi. Hiába, a nagyformátumú politikusok mindig is tudták, hová kell emigrálni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.