Bár jártam már Brno-ban korábban is, eddig teljesen más jellegű élményeim voltak. A sör akkor is selymes volt és bele is merültem az aktuális tevékenységbe, ami a flow egyik alapkövetelménye. De hiába bénáztam a brünni motoros versenypályán szánalmas köridőkkel, mégse neveztek marhának, ahogy Kiss Tibi köszöntötte kedvesen kis csapatunkat (figyeld az alliterációt...), amikor meglátott minket a fél nyolc körül még szellős Fléda Klubban. Hiába, ezt ki kell érdemelni. A helyszín egy hostelből, borozóból, sörözőből és klubkoncertekhez tökéletes helyiségből álló komplexum, a szállással se volt gondunk és a pulton még a szaxofonból is sört csapoltak.

A koncert kezdete előtt még volt idő egy kis sztorizgatásra a "Livius-simogatóban". Megtudhattuk, hogy az önbizalomhiánnyal küzdő kongás művészek élete megannyi stresszes pillanatból áll. Főleg akkor, ha Jambalaya-kvalitású zenésztársakkal kell együtt négy-négyezni és a megbeszéltek ellenére a többi zenész levonul a színpadról, hogy kicsit a konga a dobbal felelgethessen. Amit a közönség önfeledt dobszólózásnak néz, az  néha valójában kétségbeesett kapkodás a levegőért és az "egy" keresése pedig a megáradt folyóban fuldokló kapálózásaihoz hasonlítható. Aztán mentőövként jól jöhet a basszeros huncut vigyorgással megkegyelmező fejrángása vagy a határozott bepengetés is. Az A38-on a homlokon legördülő izzadtságcseppek így új megvilágítást kaptak. Na de vissza a mostani koncerthez, lassan kezdés!

Az előzenekar King Size néven a magyar közönség nagy kedvenceivel melegített, játszottak Kispált meg jópár klasszikus számot. A kezdeti szellősség szépen elmúlt, megtelt a terem és jöhetett a fő attrakció, a Quimby. A jókedv illusztrálására csak egyetlen apró adalék: Fefe nagyon vigyorgott és egy vesszőKET is tartalmazó, hosszú mondatot is mondott a mikrofonba ("Mindenki igyon annyit, mint én" "Látom, ti is annyit ittatok, mint én" - vagy valami ilyesmi...). Zúgott a "jóabasszus" meg az "énmár-énmár-énmár", a Wigwamból ismerős arcokkal jó tíz fősre duzzadt a vidám csapatunk és valaki mindig hozott még sört. A nyakamban is volt egy lány, ejh, ma nem kell combedzést tartanom.

Megszólalt egy új szám is, kubai hangulatba ringattunk magunkat. A szöveget nem sikerült memorizálni, pedig a hangosítás nagyon jó volt. Nem volt túl hangos se és tisztán is szólt, talán a sör szűrte ki az ismeretlen szófoszlányokat, ki tudja. Viszont saját viszonyom Kubával eléggé ambivalens egy végigfosott és -idegeskedett, majd három hónap múlva válással megkoronázott nászút okán. Kíváncsi vagyok, hogy ez a dal hogyan épül majd be emlékeim szövetébe, a zenéje tetszett.

Aztán a koncert után tartottunk még egy akrobatikus rockandroll bemutatót, ahol rem bizony párszor csúnyán fejre állt, de állítólag élvezte. A tánctudásbeli hiányosságokat veszélyes és látványos elemek imitálásával lepleztem és nekem nagyon jól esett.

Aztán hajnal kettő körül a tombolajegyekkel óriási üzletet kötöttem, akár játékelméleti demonstráció is lehetne belőle. A nálam lévő négy jegyet új barátaimnak mutogatva felajánlottam nekik, hogy válasszanak egyet a négyből és egy azonnali sörért cserébe a várható jövőbeli nyereményt megfelezzük. Rövid gondolkodás után az egyik lány határozott kékhuszonkilences felkiáltással kezembe nyomott egy sört és az üzlet megköttetett.

Megbeszéltük, hogy ha egyetlen tárgy lesz a nyeremény, akkor fél évig ő használja majd, fél évig én, vagy valami ilyesmi megoldást találunk. Persze jótett helyébe jót várj alapon tényleg kihúzták a kék huszonkilencest, a négy megnyert könyvet pedig igazszágosan, kettő-kettő arányban elosztottuk.

A képek Őszapóval erős kooperációban készültek, én csak figyeltem, ő meg közben fotózott erősen. Kööööössszi!