A tavalyi kétnapos brnoi pályázás sikerén felbuzdulva idén is beterveztük ugyanezt a rendezvényt. Megint a motoGP futam után, szinte azonos forgatókönyv szerint zajlott minden. A profi csapatok az idén is maradtak a verseny után két napig tesztelni, így korán ki akartunk érni egy kicsit nézelődni, fotózni.

Fél kilenc körül érkeztünk a pálya kapujához, ahol a szokásos kocsisor fogadott. Nem sokkal a megérkezésünk után aztán be is engedték a kocsikat, úgyhogy ismét vegyültünk a csomagoló motoGP-sekkel. Versenyzőkkel idén nem találkoztunk, de legalább a kamionokban gyönyörködtünk.

A kipakolás után nekiestem gyorsan még a technikának, mert a videorögzítés tápellátását nem tudtam itthon befejezni. Egy órás szerelés után ez is rendben működött, közben a többiek egy hatalmas grillen sütötték a kolbászt és mindenféle finomság előkerült, úgyhogy jó hangulatban fejeződött be a nap.

A regisztráció és a box zárása után negyed órás kocsikázás után elfoglaltuk a hotelszobákat.

Első nap
A korábbi köridők és valamilyen misztikus algoritmus alapján a zöld csoportba soroltak négyünket, a többiek vegyesen a sárga és a leggyorsabb piros csapatba kerültek. A zöld csopornak délelőtt négyszer húsz percben felvezetők mutogatták az ideális íveket, eleinte azt hittem, hogy ez nem lesz jó móka, mert a saját tempós pályázásra voltam rákészülve. Aztán közben már nem is nagyon bántam, hogy ez a felállás jutott, mert nagyon sokat tanultam a felvezető körökben.

Egyrészt a fontos viszonyítási pontokat kibólyázták, ezzel az ideális ívet is könnyebben meg tudtam jegyezni. Másrészt a felvezető minden menet után magyarázott is kicsit, hogyan fékezzünk, hogyan gyorsítsunk ki, mi a teendő túlvállalt és bestresszelős kanyar esetén. Ez volt a legviccesebb tanács, de később nekem párszor működött. (Hogy mit mondott? "Szádat nyisd nagyra, erősen lélegezz, engedd el a féket és nézd erősen azt a pontot, ahova kerülni szeretnél, ne pedig magad előtt az aszfaltot, a sóderágyat pedig semmiképpen...")

Kétszer vagy háromszor közvetlenül mögötte mentem, mert körönként kézjelekkel mutogatta, hogy cserélgessenek mögötte az emberek. Az emberünk hatodik fokozatban, gyakorlatilag fékezés nélkül gurult, de (számomra) elég erős kanyartempót diktált. 2:45-ös köridőket gurultunk úgy, hogy egyik egyenesben sem húzta a gázt, ott csak összevárta az embereket.

Főleg az omega kanyarban és az erősen emelkedő bal-jobb kombinációban eléggé igyekeznem kellett, hogy tartsam vele a lépést, érdekes gyakorlat volt. Olyan kanyarok is voltak, ahol a felvezető kényelmesen, tulajdonképpen hátrafelé nézve fordult, én meg ugyanazzal a tempóval képtelen voltam olyan szűken tartani a motort, mint ő, tágítottam az ívet. Lesz mit gyakorolni...

A tempóra annyi azért jellemző, hogy az egyik magyar srác (bár nem volt sok pályarutinja, ha jól tudom most volt először pályán) el is fékezte az egyik kanyart, és szegény egy lowside talajgyakorlat után a sóderágyban kötött ki. Főleg akkor kellett igyekezni, amikor az ember hátra került, ott már teljes gázos gyorsítások és nagyobb fékezések is kellettek.

Aztán délután még kétszer húsz perc szabad motorozás, majd egy óra csoportbontás nélkül. Itt már egyedül kellett visszatalálni az ideális ívre, ami azért nem mindig sikerült.

El is fáradtam, tanultam is, hasznos és élvezetes nap volt. Aztán utánunk egy órára különböző autókkal gyötörték egymást a pályán, az ezeréves Vectrától kezdve a Golfon át BMW-k, egy batár Q7-es Audi és néhány Porsche is keringett az aszfalton. Ez volt a legszebb:

Este még négyen beugrottunk egy étterembe a hoteltől nem túl messze, a vacsora mellé jól csúszott a becher-sör kombináció. Ezután Antera szilárdtest-fizika és hologram-elméleti sztorikkal szórakoztatott minket, aztán belecsúsztunk egy kicsit a pszichológia-etológia kérdéskörbe is. Ha másnap nem kellett volna motorozni, akkor súlyos estévé fajulhatott volna a buli, de erőinket tartalékolva végül nyugovóra tértünk.

Második nap
Reggel megint volt kétszer húsz perc felvezetősdi, aztán végre jött egy szabad motorozás. Csakhogy utána rögtön a 650ccm alattiak versenye kezdődött, úgyhogy én már arra tartalékoltam.

Életem első versenye volt, normál rajtprocedúrával, felvezető körrel, csak az esernyős lányok hiányoztak... A maximum 45 fős rajtrácsra végül 41-en álltunk fel, nekem az előző napi 2:40-es időmmel a 32. starthely jutott. Szerencsére pont a jobb szélre kerültem, így könnyen meg tudtam jegyezni, hogy honnan kell indulnom. Rajtam kívül előttem két magyar csapattárs, mögöttem pedig euro és SP állt a rácson, a többiek németek és osztrákok voltak.

A rajtot az esélytelenek nyugalmával vártam. Az elsők 2:13 körüli időket mentek, a nyolc körös versenyben pont a vége előtt lekörözésre számítottam. Ettől csak azért tartottam kicsit, mert egy kis bénázással akár még a dobogós helyekbe is beleszólhattam volna...

A felvezető kör után (már rajtszámos táblák nélkül) beálltam a helyemre, és az oktató tanácsára nagy levegőket vettem szájon át, hogy ne görcsöljek túlzottan. A kép legbal szélén, a távolban az a pont vagyok.

Elment a piros zászlós ember, felgyulladt a piros lámpa, fordulat hatezren, lámpa kialudt, kuplung ki és gyííííí.

Egész jól elkaptam a rajtot, meg is lepődtem, hogy a többiek olyan komótosan gyorsulnak. A surranópályát kihasználva legalább tíz vagy tizenkét helyet jöttem fel az első kanyarig, ott a nagy tumultusban csak arra figyeltem, hogy szorosan egy hátsó kerék mögött el tudjak fordulni.

Ezen túl is lettünk gond nélkül, de utána egy balos kanyar következett, ahol nem sokkal előttem valaki szépen rongyolt a kavicságyba. Mint később kiderült, le volt nyitva a sztenderje, és nem tudott balra fordulni... Jóval száz feletti tempóval kacsázott a kavicságyban, de erőszakkal elnéztem onnan, és újra a pályára koncentráltam. A nálam gyorsabbak, akiket megelőztem a rajtnál, szépen egyenként elkezdték visszavenni a helyeiket, bár meglepően soká történt az első előzés. Kicsit minden lelassult, úgy éreztem, mintha mindenre rengeteg időm lett volna. Az adrenalin csodákra képes. Sajnos több bukta is történt, az első körben sokan kiestek, köztük az egyik magyar srác (V. Zoli) is high-side-olt egy embereset. Neki a válla megsérült, ezúton is jobbulást kívánok neki! Végül heten estek el, további négyen feladták a versenyt, úgyhogy elég sokan kihullottak.

A második kör végére lenyugodott a helyzet körülöttem is, a gyorsabbak elmentek, látótávolban volt előttem egy motor (F. Feri), de nem közeledtem hozzá. A harmadik vagy negyedik körtől aztán megérkezett rám egy 250-es motorral egy német srác. Volt két olyan pontja a pályának, ahol kicsit nagyobb kanyarsebessége volt, és megelőzött, de épp csak egy-két méter előnyt tudott összehozni a kanyar végére, a kigyorsításnál pedig a 600 ereje simán verte a kisebb gépet. Ezt eljátszottuk legalább hatszor, teljesen nem tudtam lerázni, de ő sem tudott elmenni. Biztos anyázott szegény, én meg csak húztam a gázt, amennyire mertem, és igyekeztem előtte maradni.

A hatodik körben kezdtem fáradni, ugyanott, ahol a highside történt (balos majd jobbos, erősen emelkedő és a jobbos már kifelé lejt) nekem is bepumpált a kigyorsításnál a hátulja, de nem lett baj belőle. Az előttem futó magyar srácra eléggé megérkeztem, ő is nagyon elfáradt, egyre több kanyart rontott. Négy-öt méterre voltam tőle de nem tudtam megelőzni.

Aztán amíg vele voltam elfoglalva, végül az utolsó körben a 250-essel nagyon szépen mindkettőnket megelőzött a német srác, ezúttal úgy csinálta, hogy már a motorerő sem volt elég a visszaelőzéshez.

Nagyon gyorsan eltelt a nyolc kör, már vártam a kék zászlót, mert jönnie kéne a csapat elejének lassan, de végül előbb jött a kockás zászló, nem köröztek le. Ami azt jelentette, hogy a versenylázban sokat javítottam az időmön, a 2:40-ek után a versenyben 2:32-es köröket futottam, Best Lap 2:31.669

Végül huszonharmadiknak futottam be, én voltam az utolsó, aki nem kapott körhátrányt. Mögöttem már mindenki kapott egyet, heten futottak be utánam. A tavalyi 2:36.877 után a köridőn legalább javítottam, ami az idei összesen két napnyi pályázás mellett egész jó, a Rossi-s balkéz miatt viszont kicsit jobb is lehetett volna... :)

Hihetetlenül nagy élmény volt a két nap, főleg a verseny tetszett belülről nagyon, a motorozást is mindvégig élveztem, és bár a köridők messze vannak az élvonaltól, de végül is a szórakozás volt a cél, meg az egy darabban hazaérés. Mindkettő maradéktalanul megvalósult, jó mulatság volt!

(Készült néhány onboard videó is, hamarosan áttöltöm kezelhetőbb formátumba, és közzéteszem őket.)