Kettőkor találkoztunk a többiekkel és már az odajutás is kalandosan kezdődött. Bepakoltam mindent a kocsiba, elindultam otthonról majd a Westend előtt megállva egy darabig ezt néztem:

Beesett szegény kölcsön-Malac kuplungpedálja, elszakadt a kuplungbowden, így haza kellett vontatni. Végül váltott lovakkal (a 6x6 és K! segítségével) gond nélkül eljutottunk Brnoba. A pálya környéke sokkal kulturáltabb, mint a Hungaroring.

A bejáratnál hosszú sorban várakoztak a Pro-Max pályanap vendégei. A hétvégi verseny után a GP csapatok még itt maradtak tesztelni, a parkoló az F-1-hez hasonlóan tele volt a csapatok kamionjaival, így minket egyelőre csak gyalog engedtek be a pályára.

Először csak a technikát csodáltuk:

Aztán az egyik sárga pólós figura nagyon ismerősnek tűnt, tán nem maga a Dottore?? De bizony!

Hosszasan beszélgetett a szerelőkkel, mi meg lelkesen fotóztuk a épület felső szintjéről, ahonnan addig figyeltük az eseményeket. Rossi nagyon kedves és készséges volt mindenkivel.

A legélelmesebb társunk addigra leosont egy belső lépcsőn, így lefotóztam őket.

Ezután mi is lerohantunk, de már elkéstünk (lehet, hogy a plakátos tréfa miatt?). Vale bepattant egy VW-be (mit szól ehhez a FIAT?;) és elindult hátrafelé. Kis híján feldöntött egy ott parkoló robogót, két keréken jobban mozog, na.

Ezután már magabiztosan sétálgattunk a pakolászó GP csapatok között, nem vették véresen komolyan a biztonságot. Feltűnt még a tavalyi bajnok is, sokkal kevésbé volt barátságos, mint Rossi, de a fotózást azért tűrte.

Aztán Carlos Checa ölelt magához, ő megint a latinosabb, közvetlenebb stílust képviselte.

Még el sem kezdtünk motorozni, de máris a csúcspontjára jutott volna az utazás? Hihetetlen élmény volt ilyen közelről figyelni a technikát és a sztárokat.

Ezután elugrottunk a szállásra, megvacsoráztunk majd tíz körül visszamentünk a pályához. Addigra a GP-s kamionok elhagyták a terepet, így végre mi is bepakolhattunk (nagyképűnek hangzik vagy sem, ez volt az igazság... :) a boxunkba.

A motorok a helyükön, a regisztráción is túlestünk, megkaptuk a rajtszámokat, a karszalagokat és a transzpondereket az időméréshez.

Másnap reggel szakadó esőben és sűrűn káromkodva mentünk ki a pályára, ücsörögtünk a boxban és vártuk a jó időt. Az igazán lelkesek gumivágóval igyekeztek felkészíteni a gumikat az özönvízre.

Az igazán kemény srácok (voltak vagy öten) pedig az eső ellenére megkezdték a körözést.

Végül délutánra eloszlottak a felhők és háromkor felmehettem végre a pályára. Három perc körüli időkkel kezdtem az ismerkedést, aztán a fél órás menetek közötti szünetekben megbeszéltük a többiekkel a kanyarokat, kezdett alakulni a kanyarok megjegyzése is. 2:40.246-os legjobb időmmel a magyar csapat legvége felé karistoltam, de rendkívül élveztem minden pillanatát!

Volt egy meleg helyzet is. Mivel nekem a legjobb köridő nem élet-halál kérdése, igyekeztem a lassabb embereket kellő tartalékokkal előzni. Amikor az egyik ilyet előztem, mögülem kibújt egy túlzottan erőszakos német, aki már nem fért el mellettem a pálya szélén, így összeütköztünk a kigyorsításkor. Amikor láttam, hogy ott akar elmenni, ahol nem fér el, kicsit belefékeztem az elejébe, meg is csúszott, de elengeve a féket egyből megtapadt. Így perec nem lett belőle, de három kanyaron keresztül ordítva üldöztem a barmot, majd lenyugodva majdnem vissza is előztem. Három körön keresztül három méterrel mögötte haladtam. Nem értem, minek előzött meg, mert nem tudott igazán jobban menni nálam, csak helyet cseréltünk. A leintés után követtem a boxutcában és megkérdeztem a véleményét az esetről, mentegetőzött és elnézést kért. A motorjának a csíkjai harci nyomként ott maradtak a rajtszámomon...

Nem mindenki volt ilyen szerencsés, az egyik magyar srácot kilökte egy másik német, neki csúnyán összetört a motorja. Mivel elég gyors a pálya, volt néhány komolyabb esés is, az anyagi kár jelentős, ez a motor is utánfutón ment haza (nem a magyar csapatból).

Este a vacsoránál tovább elemeztük a pályát, meg ment a szokásos piszkálódás. Éjjel megálmodtam egy idálisabb ívet, úgyhogy reggel nagyon élvezve a felszabadult motorozást (és persze néhány tiszta kört motorozva) a harmadik menetben beállítottam az egyéni csúcsomat, 2:36.877-el. Ez az előzetes várakozásaimnál jobban sikerült ugyan, de még mindig jelentősen javítható lenne. Szerintem a 32-33 körüli időt el tudnám érni további két nap alatt, remélem jövőre megpróbálhatom. A térdkoptatóm a gyors kanyarokban többször már kontrolláltan ért le, ez is fantasztikus érzés az első ijedtség után...

Aztán első nap eredményei alapján besoroltak minket egy versenybe is, három kategóriába oszva. 650 alatti, 650 feletti és a pályán először járó Rookie-k. A 650 alatti kategória versenye simán lement, SP alaposan megkergette a mezőnyt. A 650 feletti gépek rajtja a szemerkélő eső miatt elmaradt, majd végül fél óra csúszással újraindították őket. Az eső csendesen esegetett, néha kibukkant a nap is de csak nem akart elállni.

A rookie verseny felvezető körére kimentem, hogy megnézzem a viszonyokat a pályán. Bár nem mentem versenytempót, és nem is csúszott egyáltalán az aszfalt, a pleximen pettyező cseppek és a két kanyarban is lengetett piros-sárga csíkos zászló addig ijesztgetett, míg végül visszakanyarodtam a boxba. Attól féltem, hogy az esetleg ráerősödő esőben későn veszem észre a slick gumi határait, és összetöröm a motort vagy magam. Mivel a futamért senki sem akart néhány millió eurót fizetni, úgy döntöttem, hogy ezt inkább napsütésben erőltetem majd tovább.

A boxutcából drukkoltam végig K!-nak, aki iszonyatos csatában, az öreg 750-es Madammal birkózva vert el egy 1000-es gixxert. Az a legnagyobb kár, hogy nem voltak bekamerázva a motorok, mert kigyorsításkor mindig a német erősebb gixxere húzott el, míg a féktávokon K! rendre visszaelőzte! Nagyon látványos csata volt, hihetlen élmény volt még így a pálya széléről is.

Nagyon elfáradtunk, nagyon sok volt az áramlat, csodálatos két napot töltöttünk a cseh motoros paradicsomban. Visszajövünk még ide, az biztos.