Divatmotoros

Az első szállásunkról ma kellett átjutnunk a délebbre fekvő második helyre, ami Vars les Claux-ban várt minket. Egyben érdekes időutazásba is fogtunk, mert az évszázados kőházból egy tavaly épített, gyakorlatilag vadonatúj apartmanház felé tartottunk. A tegnapi útlezárásról reggel meséltünk a házigazdánknak is, aki büszkén mutatta a helyi újságban, hogy a folyó öntött ki, annak a sara miatt zárták le az utat. Az elszámolás, csomagolás, motormálházás szertartása után fél egy körül indultunk neki az útnak, itt már kezdtem érezni, hogy kevés lesz az időnk a mai szakaszra. Az apartman kulcsait fél négy és fél hat között lehetett átvenni, az előttünk álló hegyi utakra gondolva teljesen esélytelenek voltunk.

Szerencsére a folyó hordalékát egy nap alatt el is takarították, így legalább a tegnapi terelőút helyett gyorsabban eljutottunk Bourg-Saint-Mauricebe, majd innen dél felé folytattuk a motorozást Tignes (újabb víztározó)

és Val-d'Isere érintésével. A Col d'Isoard az északi szakasz legmagasabb és legszebb hágója, a csúcson a kultikus kőoszlopnál szabályosan sorban álltak a fotozóshoz a motorosok és a bringások. Tekintettel a hosszú útra, ami még ránk várt, ezt a sorbanállást kihagytuk.

Négy körül álltunk meg ebédelni Lanslevillard-ban, ahol az étterem teraszán majdnem elfújt a szél. Olyan príma vihar kerekedett, hogy a desszertet már bennt ettük meg.

Végül eső nem lett belőle, csak pár csepp, de a babona miatt esőruhába öltözve folytattuk utunkat. Az eredeti terven kicsit rövidíteni kellett, azt találtuk ki, hogy a Lac du Mont Cenis mellett átvágunk az olasz gyorsforgalmi útra és így talán előbb jutunk Briancon-ba, ahonnan már csak 50 km a szállás.

Az újonnan kieszelt utat annak ellenére sikerült megtalálni, hogy a táblát félig nejloncsomagolás fedte. Szerencsére ezen kívül pár méterrel később feltűnt egy kis, tízszer húsz centis sárga tábla, ami franciául közölte, hogy "Access la Italia impossibile, route ferme" (vagy valami hasonló), úgyhogy inkább megálltunk, és újabb tervet kovácsoltunk. Irány a Frejus alagút, erre talán van esélyünk. Minden ment is rendben, bár néha rákezdett kicsit az eső, így az olasz-francia határ előtti szerpentin kevésbé volt élvezetes, pedig száraz úton elég jó racsnikörnyezet lett volna.

Út közben még volt egy pár rövidebb útlezárás, ezek megfelelően ki voktak táblázva és maximum két-három kilométeren át tartottak. Viszont a kisebb terelésekbe, útépítésekbe az vitt franciás izgalmat, hogy helyenként a terelőúton is építkeztek, a közben el-eleredő szemerkélő esőben az aprókaviccsal felszórt terelőút igazán jó tesztkörnyezetet teremtett. Helyenként 30-40-es tempóval csorogtunk, de végül átjutottunk a Frejus alagúton, és az olasz-francia határon átérve az esőt is elvágták. A határtól Briancon-ig helyenként két sávos szerpentinen mentünk lefelé, kiváló útminőség, gyér forgalom jellemezte ezt a szakaszt is. Brianconban elmentünk a várak mellett, ide még érdemes lesz visszatérni, de inkább haladtunk a szállásra. 

Varsba végül Guillestre érintésével érkeztünk meg nyolc körül, a kis síkomplexum kísértetvárosként fogadott, minden zárva, sehol egy lélek sem. Telefon a kulcsfigurának, aki elmagyarázta, hogy melyik épület melyik ajtaján kell benyitni, hogy megtaláljuk belül a kulcsot. Meg is lett, az apartman príma, de mit eszünk? Talán egy közeli fogadó még nyitva van, ketten előrementek, és gyakorlatilag a zárni készülő tulaj mellett bedugták a lábukat az ajtórésbe. A többiekkel negyed óra múlva értünk oda, elég kelletlenül ugyan de kiszolgáltak, melegszendvicset és omlettet ehettünk 12-15 euróért, ami a 18 eurós háromfogásos, gyertyafényes lazacvacsora mellett gyalázatosan drágának tűnt, de az adott helyzetben a dupláját is gondolkodás nélkül megadtuk volna érte...

Térképen:

Részletes térkép

Következő nap