Amit szeretek csinálni, azt szinte bármilyen körülmények között hajlandó is vagyok. Ami viszont szombaton "snowboard" címkével történt, az totálisan kimerítette az előző mondatban található "szinte" adta kibúvót. Azt már régóta tudom, hogy utálok esőben motorozni. Most viszont kénytelen voltam azt is megtanulni, hogy snowboardozni sem szeretek esőben. Tízkor még reménykedtem. Vettem egy minimáljegyet, és tizenegykor úgy tűnt, világosodik az ég. Aztán délben is még esett, a vizes hó pedig nagyon tapadt. A szemüvegen vagy a pára, vagy a vízcseppek miatt nem láttam ki, így maradt a kamikaze üzemmód.
A pályákon nem sok ember akadt utamba, a többség a hüttében melegedett. Óránként én is bementem, de ott mindig úgy tűnt, hogy csendesedett az eső. (Persze ez az illúzió azon nyomban szerteszállt, amint újra kimentem az ajtón...)
Egykor még bíztam, kettőkor is, aztán háromra a cipő adta fel először, csendben, halkan beázott. Ezzel véget is ért a boardozás, utána a melegvizes medence és a kiadós osztrák vacsora adta vissza a megtépázott jókedvemet.
A kiadós eső előtt még pénteken átvágtunk egy szántóföldön. A tizenegykor totálisan kihalt kis faluban nem is volt olyan könnyű a szállás meglelése. Nagy nehezen találtam egy világító ablakot, ahol útbaigazítottak, de a szolidra kopott némettudásommal csak annyit értettem, hogy kétszer jobbra. Az első jobbos után toronyiránt kétszáz méterre feltűnt egy újabb világító ablak, és a havon volt két kocsinyom. Bő gáz és halk fohász: ilyen helyzetekben ez mindig segített, most is szerencsésen megérkeztünk. A vendéglátó kicsit morgott ugyan, amiért nem a főútról kiválóan látható húszméteres, betonozott bekötőúton érkeztünk, de végülis örült, hogy a szántó felől odaértünk....
A házhoz tartozott - többek között - egy macska. Szegény bizonyára agyvérzésen ment keresztül, mert a nyelve mindig kilógott. Vagy csak lusta volt behúzni, nem tudom.
Ennek ellenére (vagy éppen ezért) - kandúr létére - nagyon lelkesen üdvözölt minket alkalommal, ha találkoztunk. Próbálta kiköszörülni a fajtáján esett csorbát...
A ház még egy érdekességgel szolgált, hazaindulásunk előtt megcsodálhattunk egy szellőzni kiakasztott egyenruhát. Gondolom a szoknyát és a zubbonyt nem egyszerre hordták, vagy akkor legalább a kitüntetéseket levették...
Végül vasárnapra megkegyelmeztek az égiek, és szikrázó napsütésben csúszkálhattunk, a környező hegyek látványa pedig feledtette a szombati kálváriát. A fél ötös indulás után egy órás vacsorával és egy expressz miskolci fordulóval együtt egyre értünk haza. Nem kellett altató.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.