A harmincadik Hobo Karácsonyra nem tudok frappánsabbat kitalálni annál a magyar szónál, ami a legjobban kifejezi a nyelvünkben azt a hálát és örömet, amit egy ilyen nagyszerű élmény után haboghatunk megilletődve: köszönöm!

Ez a koncert feledteti a legrosszabb és elmélyíti a legjobb napokat, hangos "Hát ezért" választ ad egy korábbi költői kérdésemre és méltó módon készít fel a 2008. szeptemberi Arénában várható Hobó-születésnapra is. Egyszerűen tökéletes volt, érezni lehetett, hogy komolyan vették, hogy készültek rá, hogy volt mit összefoglalniuk az elmúlt harminc évből.

Annak nagyon örültem, hogy végre Billnek is megfelelő hely jutott egy Hobó koncerten, mert ő is része a legendának. Ahogy József Attila is.

Lenyomták a régi nagy számokat, felcsendült a Torta, a Johhny B. Good és a Hajtók dala is. Persze nem maradt el a ráadás sem.

Számomra a meglepőbb az volt, hogy az új, általam még sosem hallott számok is tökéletes illeszkedtek az estébe, mindegyik érezhetően ugyanabból a gyökérzetből táplálkozott és egyáltalán nem tűnt idegennek.

A köncert közben az jutott eszembe, hogy amennyiben Hobónak vagy Billnek szüksége lenne egy vesére vagy egy fél tüdőre, akkor kutya kötelességem lenne odaadani a sajátomat, hogy ők tovább élhessenek, csak azért, hogy minél több emberhez eljuthasson a mondanivalójuk. A koncert végére aztán kikristályosodott, hogy ez egy kisstílű ajánlat, mert nemhogy egy páros szervem felére jogosultak, hanem akár a szívemre is. Azaz, ha egy bal pitvarra vagy jobb kamrára lenne szükség, akkor az sem lenne túl nagy kérés. Ne legyen rá szükség, de tudjátok, hogy hol találtok!

PS. A szerzői jogdíjak kompenzálására ezúton megígérem, hogy amennyiben a koncertről megjelenik DVD, kettő példányt vásárolok belőle. Köszönöm az élményt, csodálatos este volt!