A többiek hazaindultak ma, mi még maradunk keddig, és ezzel a lendülettel ma el is mentünk San Leo-ba. Kanyargós, ideális motoros úton közelítettük meg a kisvárost San Marino-n keresztül, az út minősége is egész jó, van egy-két hosszanti repedezés de kátyúk nincsenek.

Útközben egy elágazásnál egy legalább ötven darabos Fiat 500-as konvojba botlottunk. (bővebben a belsőség-en van egy cikk, szerintem ezek a fiatok is az új 500-as bemutatójáról jöttek). Az első kocsit vezető öregúr engem kezd faggatni, hogy merre van az előre... :) A "Non capisci, Ungherese" felkiáltással és közös nevetgéléssel kezeljük a kialakult helyzetet, mielőtt a kocsiban kiabáló és hadonászó vénasszony minkettőnkre veszélyessé válna.

Mi céltudatosan haladunk tovább, a későbbi tankolás közben a fiatosok dudálva és integetve megelőztek, majd a dombok közül egy kanyar után hirtelen hihetetlen kép tárul az ember elé. Egy sziklaszirt tetején "billeg" egy vár, amit egy Martini nevezetű talján épített az 1400-as években, majd egy komolyabb földrengés után az 1700-as években megerősítették és jelentősen kibővítették.

Igazi mediterrán kisváros (egy autó fér csak el a kockakővel kirakott utcácskákon) lapul a vár tövében, sok étteremmel és kevés turistával. A motorosruhát gyorsan papucsra és rövidnadrágra cseréltük, majd bejártuk a városkát és a sziklaszirten lévő erődítményt is.

Ott találtunk egy-két érdekességet, például egy korabeli protektoros motorosruhát. Akkoriban nem ismerték még az ütésre keményedő műanyagokat, így szín acél az egész:

A sok séta után a víz (naturale) és a sonkás-sajtos-ruccolás és tonhalas-paradicsomos piedini (melegszendvicslepény) életmentő hatású, így feltöltődve indultunk el Rimini felé. Útközben ismét belebotlottunk a Fiatosokba, megtölt egy hatalmas parkolót a sok kis 500-as.

A Riminin kialakított beach helyzet sokkal iparibb, mint a Riccione-i, mindenfelé kigyúrt aranyifjak, végeláthatatlan napernyőtenger és tömeg. Azért a bőrruha után a tengervíz nagyon frissítő ám, úgyhogy bele is vetettük magunkat a habokba. A strandon a precízen papíron vezetett napernyő- és nyugágykönyvelés ezúttal csődöt mondott, így ingyen heverésztünk, bár az is lehet, hogy négy óra után már nem szedik a pénzt a bagninok. Fene tudja, hozzánk senki sem szólt ma.

Hazafelé a parti úton mentünk, szokásos olasz káosz, álló autók között robogók és motorok lavíroztak. A mai vacsora egy mézédes cocomero (görögdinnye) volt. Isteni.

Következő nap