Divatmotoros

Kinnt már rég besötétedett, a laptop is csak halkan zümmög. Az asztali lámpa vakító fénykúpján kívül ücsörgök a fekete szobában. Körülöttem alig néhányan, sok üres asztal, papírhalmok, minden kicsit elhagyott, rendetlen képet mutat. A képernyőn hosszú, összetett táblázat. A csendben belemerülök a  számok értelmezesébe, de valami nem stimmel. Sehogy se jön ki a végeredmény, hiányzik egy komolyabb összeg. Ennek nem lesz jó vége, rosszat sejtek. Átszámolom újra, de sehogy sem jó. Ajjaj.

Hirtelen és élesen hasít a telefoncsörgés az agyamig, összerezzenek a fémes, hangos zajra. Máris megjöttek értem. Sietve összepakolom a holmimat, becsukom a laptopot és gépiesen indulok a kijárat felé, miközben agyam még mindig a számsorral van elfoglalva. Erre nem lesz magyarázat, ezek nem olyanok, hogy a számokkal viccelni lehetne, ennyi volt. Kiérek az előtérbe, még mindig nincs meg a válasz, pedig már nincs sok időm.

Az ajtó előtt fenyegetően terpeszkedik a fekete Audi, ukrán rendszámmal. A sötétített üvegű ajtón kimérten segít beljebb a marcona kinézetű, jól megtermett sofőr.

Most már komolyan aggódni kezdhetnék, de már rég hozzászoktam az ilyen helyzetekhez. A stressz pedig általában kihozza a megfelelő választ az emberből. Be is villan, hogy mintha egy létfontosságú sor kimaradt volna a táblázatból, azért nem jó. Nagyon hamar megérkezünk, az ukrán sofőr megmutatja a bejáratot és én határozottan indulok befelé.

Félthetném az életemet, de nem törődöm ilyen apróságokkal. Elvégre megvan a hiba oka, már csak az érdekel, hogy a vacsoránál eltalálják-e a medium steaket és hogy itt is manipulálják-e a vizet. Elvégre Kievben vagyok, itt az lenne gyanús, ha nem ukrán rendszámú autóval vinnének az irodából a hotelbe. A számok pedig? Azoknál vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon.