Bár a 125-ösök rajtja után nem úgy alakultak Talma dolgai, ahogy azt vártam, azért végignéztem a futamot és csak utána indultam el egy körre magam is. A szokásos Dobogókő-Esztergom-Lepencei út-Szentendre útvonalnál maradtam, viszont alaposan bekameráztam a sisakot és a motort. Az egyik elem csatlakozója sajnos az indulás után hamarost megmihálylott, úgyhogy maradt a három kamera.
A tegnapi első motoros tesztkör tanulságai alapján amúgy sem nyomkodom a csatornaváltást menet közben, mert túlzottan elvonja a figyelmemet. Talán ha ki lenne vezetve egy kapcsolóval a kormányra, közvetlenül a hüvelykujjamhoz, akkor menne.
A nagyobb probléma az, hogy elemekkel üzemeltetve a kamerákat pár perc után - a snowboardos tesztekhez hasonlóan - becsíkosodik a kép. Akkor még arra gondoltam, hogy a hideg miatt lehet, de most már úgy tűnik, hogy inkább a tápfeszültség változása okozza. Itthon 220-ról működtetve a kamerákat nem jelentkezik a hibajelenség, a kis trafó 8V-ot ad, azzal gond nélkül megy hosszabb ideig is. Azért egy tesztvideót összefaragtam a nyersanyagokból, de lesz ez még jobb is.
Esztergomban aztán fékezés nélkül zúgtam el a baráti motoros társaság néhány illusztris tagja mellett, de nem voltam biztos benne, hogy ők azok, így ezúttal a találkozás elmaradt.
Ezek után inkább a kanyarokra figyelve szépen eljutottam a lepencei út elejére. A motoGP futam rajtjára innen hazáig viszont már esélytelen lettem volna. Ebéd sem volt otthon úgyhogy Szentendrén kérdezősködni kezdtem, hogy van-e olyan söröző vagy étterem a környéken, ahol van TV is. Az első két étteremben csak furán néztek rám, viszont harmadikra sikerrel jártam. Így a Red Lion pubban nézhettem meg a a nagyok futamát és jól is laktam közben. A mustáros baconnal töltött csirkemell fejedelmi volt, ahogy a motorverseny is. Volt egy-két félelmetes jelenetük, hihetetlen, hogy mennyire a saját és gépeik határán motoroznak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BB 2008.03.31. 13:36:18
lehet inkább hogy a túl gyorsan változó információtól behal a törörítő algoritmus.
Divatmotoros · http://divatmotoros.blog.hu 2008.03.31. 15:46:21