Az első húsz perc mindig kínszenvedés, nem érzem se a féktávokat, se a kanyarsebességet, a félelem a legerősebb érzés, ezt kell leküzdeni. Aztán a második húsz percben kicsit jobb, mintha kezdeném elhinni, hogy menni fog ez gyorsabban is, rövidebbek a féktávok és alakul a ritmus is.
A harmadik menet általában a legjobb (nem csak a ringen, hehehe.) Ott már megvan a ritmus, felgyorsult a bamba szervezetem is és általában megjön a legjobb köridő is. Aztán a negyedik a levezetés, addigra már keresztben állnak a szemeim és néha kicsit kettőt látok a pálya széléből a fáradtságtól. De milyen jó is az.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.