... mindig egy álom. Hát nekem volt már egy pár álmom, némelyik lázas, némelyik boldog véget ért. Remélem, hogy ez utóbbi fajtából valók mindazok, amikhez a tegnapi születésnapomon egy-egy kezdőlökéssel közelebb kerültem.

Mindegyik ajándék nagylelkű volt, és pontosan telibe talált, a szívem közepébe. A mosolyok, a gyerekrajz és a fuvolaszó délelőtt. Amit aztán én is megpróbáltam, de még egy árva hangot sem tudtam előcsalogatni. Pedig a gyerekek olyan könnyedén játszanak rajta... Hiába, a zenei tehetségem a nullához közelít. Na meg a könyv is, aminek a címe lehet az egyetlen igazi cél. Szeretetközelben lenni.

Aztán délután a másik is. Amihez egy feltételt is kaptam:

A feltétel pedig egyszerű: havonta számot kell adnom a fejlődésről. Ami eleinte biztosan a számvevőknek lesz fájdalmasabb, mert zenei tehetségem a nullához közelít. De ha erre vágynak, hát szenvedjenek! Remélem, hogy rajtam nem múlik majd egyik sem. Sem a dob, sem a szeretetközeliség. Arrafelé tartunk.

Dobügyben pedig havonta itt adok majd számot. Eleinte biztos vicces lesz. Nekem legalábbis....