Megint eltelt egy hónap, megint itt az ideje egy rövid összegzésnek. Viszonylag unalmasnak nevezhető gyakorlási időszakon vagyok túl, de pont az a szép ebben a dobolásban, hogy nekem még ez sem unalmas. Ebben a hónapban nem igazán tanultam sok ritmikai újdonságot, az idő nagy részét arra szántam, hogy a már ismert ritmusok lassan növekvő tempóban és egyre magabiztosabban menjenek.
Ehhez a legélvezetesebb gyakorlatot az alábbi kotta eljátszása jelentette:
Első ránézésre lehet, hogy nem tűnik nehéznek, sőt a 64 BPM-es tempó sem épp szédületes, de a nyolcados groove és tizenhatodos-harminckettedes gyorsabb rész váltakozása miatt mégsem ment olyan egyszerűen. Most már mondhatom, hogy 64 BPM-en megyeget, de azért az alábbi felvételen is hallani lehet még jópár elcsúszott ütést.
Ezúttal megmutatnám az elektromos dobszett talán legnagyobb előnyét is. A felvett játékot visszajátszhatjuk különböző dobszetteket imitálva. Elsőként egy szimfónikus verzió:
Aztán ugyanez "Human beatbox" beállítással:
Aztán pedig a hónap másik (számomra nagy) előrelépése a paradiddle terén történt. Múlt hónapban kb 66-68 BPM-el tudtam végigcsinálni az első hat paradiddlét. Most pont 100 BPM-nél járok a tizenhatodos verzióval, ami még mindig inkább blues, mint dárenbéz, de legalább látom a fejlődést. Van remény.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.