Veszprém ismét bizonyította, hogy különösen alkalmas helyszín egy fergeteges Quimby koncerthez. Az Utcazene fesztivál számtalan fellépője rengeteg embert vonzott, az egész város felbolydult méhkashoz hasonlított. Az Óváros téren és minden környező utcában vibrálva cikázó tömeg láthatóan jól érezte magát. Érkezésünkkor a nagyszínpadon a "Les Touffes Krétiennes" nevű formáció csapott rézfúvósokkal erősen megtámogatott bulit, egyáltalán nem voltak kretének, sőt. Beindult az akció rendesen.

Aztán a csendes-ülős Quimby koncert annyit takart, hogy a gazdasági válságra való tekintettel sokkal kevesebb volt a lámpa és a hangerő is kicsit kisebb volt a szokásosnál, az intenzitás és a lendület viszont a szokásos volt. Faszi az enyhe UV fényben érdekesen foszforeszkáló, "atletika-trikót" formázó outfitben parádézott. Liviusnak pár szám erejéig csodálatos hajzuhatag nőtt a fején, ezen kívül - ha döglött csirke nem is, de azért - landolt a színpadon a parókán kívül női pulóver és néhány túlhajszolt papucs és szandál is. A furcsa fények miatt először újnak néztem a dobszerkót, mivel fehéres-acélos színben pompázott a szokásos zöldes csillogás helyett, de mint kiderült, minden maradt a régiben. Faszi sem tekerte celofánba a dobverőket, sőt, a veszprémi hagyományoknak megfelelően a végén Muraközi Péter is beszállt a ráadásban. Kiss Tibi ordibátorba elhelyzett "langyosvíz - langyosvíz" kiáltásaitól feltüzelve a BPM helyzet erősen fokozódni kezdett, mindenki nagy örömére.

A folytatás is inkább olaj volt a tűzre, semmint víz. A Pécsen (Pécsett?) már megkedvelt Firewater nyomta az Expresszóban, ami előtt komoly tömeg várakozott. Minden élettapasztalatomat bevetve (klasszikus nyuszikás vicc, "Na, ma se nyitok ki...", "gyerekkel vagyok", "fenn vagyok a listán", stb., stb.) tudtunk csak előre haladni, aztán néhány torkot kellett átharapni, majd füstbombát és egyéb taktikai fegyvereket használva, helikopteres és tüzérségi támogatással sikerült bekommandózni magunkat az ajtón. A ruhatár-mosdó-bárpult szentháromság végeztével éppen fel is csendült az első szám. Aztán sorban a többi, eleinte kicsit biztatnia kellett a zenészeknek a közönséget, de aztán keményen beindult az ugrálás itt is, még a hátsó sorokban is.

Egyszer csak egy ismerős ing és egy benne egy ismerős ember tűnt fel, eleinte a keverőpultoknál üldögélve, aztán pár számmal később már két emberrel előttem a tömegben. Úgy látszik, hogy vége lett a koncert utáni debriefnek és Kiss Tibor is élőben hallgathatta "személyes kedvenceit", ahogy korábban a színpadon ajánlotta a Firewatert. Két szám közötti szünetben készítettem el vele az alább olvasható, teljes pályájába és életfilozófiájába is betekintést engedő, személyes hangvételű és terjedelmes exkluzív interjút, amit sehol máshol, senki más, csak ti, csak itt, csak most! Valahogy így hangzott:

dm: - "Milyen érzés a másik oldalon lenni?"
kt: - "Simán jó. Ha jó a zenekar, aki játszik, akkor simán jó."

Hát ez az este simán jó volt, annyi biztos. Nem csak a nagy nevek miatt, hanem a zene egész várost ellepő hömpölygése és a sok felszabadult, mosolygó arc miatt is. Jövőre visszajövünk, lehetőleg sokkal korábban, mint ahogy az idén.