Első kísérletnek nem rossz, de vígjátéknak nem elég nyomasztó, thrillernek meg nem elég vicces. Drámának meg túl happy endes. Volt benne két-három komikus jelenet ("Húzzá' vissza, szipus kurva..."), a mamába bújt Ufó első megjelenése pedig kifejezetten megijesztett, de a film rövid leírása alapján nem egészen ezt vártam.
A színészek szerintem nagyon jól hozzák a zakkant szerepeket, de valahogy nem volt elég világos a mondanivaló. Talán annyi, hogy mindenki zakkant, nem kell aggódni? Hmm. Tetszett a szét- és összecsúszó szoba. A csoportterápia ábrázolása illetve a pániktól való megszabadulás (a főhős legyint, és azt mondja, "Nincs semmi baj", majd minden rendben megy tovább) kifejezetten furcsa, valószerűtlen volt.
Persze az is lehet, hogy csak annyi a baj, hogy a témaválasztást túl komolyan vettem egy önfeledt vígjátékhoz. Nehéz megnevettetni a nézőt. Még nehezebb feladat röhögés közben elgondolkodtatni is. A legnehezebb pedig egyensúlyt találni a mondanivaló és a viccelődés között. Ezúttal minhárom feladatot közepesen sikerült megoldani. Tízből hat és fél pont.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.