Ki a fene akar félkábult humanoidokkal együtt bokáig sárban cuppogva ütemesen varacskolni a távolról érkező ritmusra? Nehéz kérdés, mert a médiából csak az derült ki, hogy a szigeten semmi sem fekete vagy fehér. Szerencsére találtunk a pincében egy üveg rumot, az ablakban a menta is szüretképessé vált, úgyhogy az esőfelhők látványát jelentősen finomította a délután becsókolt házi NEM-update Mojito. (Vigyázat, explicit tartalom a következő linken - én szóltam. Tizenkét éven alul csak szülői felügyelettel.)

A programfüzet alapján is ígéretesnek tűnt a vasárnap, úgyhogy kimentünk. A hangulatot az otthoni indításhoz tökéletesen passzoló (és remek ár-érték arányú) homokozóvödrös Mojitora építettük. A kisvödör praktikus, jópofa, és nem mellesleg egy liter körüli űrtartalmával akár egy rövidebb rossz vagy egy közepesen hosszú jó koncert is kibírható egy egységgel.

 
Először megnéztük a Nefogazz pár számát, őszintén küldték a metálszerű zenét, csak a rasztasapka és lila bőgatya okozott némi konfúziót bennem. A Razorlight alatt felmértük egy kicsit a nagyszínpad mögötti terepet, a szervezők egy magányos bobcatot küldtek harcba a sárral.

Persze voltak ott rajtunk kívül olyan, a jég hátán is megélő, minden hájjal megkent és ravasz opportunisták, akik iszappakolásként hasznosították a lehullott égi áldást. A körben állók megtapsolták a performance-ot, az egyik előadó még javított is az alul cuppogó biomassza termékenységén. Köszönjük a kitaposott fű nevében.

Aztán jött Sinead "osszatok-zsilettet" O'Connor, a vödröt gyorsan után kellett tölteni. Egy számát ismertük, az este jelmondatává nőtte ki magát a "Náttingkompársztujú". A hangulatot pontosan leírja a türelmesen várakozó rajongó lábfeje, a koncert alatt sem kellett felugrania az izgalmaktól ebből a testhelyzetből.

A Coca Cola sátornál két koncert között előadott vonaglásunk közben a gondosan leparkolt - már üres - kisvödreinket ellopták (vagy kidobta egy lelkes takarító), úgyhogy csalódottan mentünk ismét a nagyszínpadhoz.
A fő attrakció mára a Faithless - ez súlyos pörölyökkel végzett, módszeres zúzás volt, szerintem a fiúk is nagyon élvezték a színpadon, mi is vödörfeledve ugráltuk végig. Ott volt minden ütem, remegtetett a basszus, ahogy kell.

Levezetésnek szántuk a Kistehén tánczenekart, ami hangulatban és néha pörgésben is überelni tudta a Faithlesst. Őrült táncom kis híján komoly kapcsolati válságba taszított minket, mert egy kigyúrt, jóképű fiatalember szóba akart elegyedni velünk, és végül kettőnk közül inkább engem próbált felszedni...