Mivel legutóbb tavaly voltam Quimby-n, így már nagyon ki voltam éhezve egy jó kis koncertélményre. Főleg azért vártam ezt, mert a Varázszene mindig különleges alkalom.

Egyrészt immáron hagyománnyá vált, hogy a kezdés előtt összefutok a nemzet metronómjával a férfivécében, de csak a kézmosásnál beszélgetünk, nem kell semmi rosszra gondolni. A szokásos Gretsch cucc helyett ezúttal az öblösebb hangú Ludwig szerkó került a színpadra. Olyan lökete volt a lábdobnak, hogy a babzsák, amin fetrengtünk, szépen rezonálva szétrázódott alattunk a ritmusra.

Másrészt a kisebb nagyobb improvizációk emlékezetessé, a bakik és kiszólások pedig emberközelivé teszik a zenei élményt. Ezúttal tőlem Vasti és Dódi "párbeszéde" kapta a koronát. Tibinek párszor kibicsaklott a torka, de aztán meglett minden regiszter. Szilárd elkezdett a végefelé egy másik számot, mire a többiek azt hitték, hogy átment alternatívba, csak csinosan öltözködik. Faszi bemutatta a teátrumból ismert "A jazzdobolás születése" című opust, Livius pedig a Cuba Lunatica refrénjét akarta megtanítani a közönségnek, ami rögös kalandnak ígérkezik.

Amilyen jól végződött 2009, olyan jól kezdődött 2010, köszi az élményt. A zenekar most a hírek szerint elmegy kicsit akkutöltésre, mi meg a Lármagyűjtögetőt nézegetve-hallgatva várjuk a márciusi koncerteket. Jó pihenést!