Bár mindenki azzal jön, hogy a dobos a zenész legjobb barátja, meg hogy már nem néző de még nem zenész, azért a dobnak is megvannak a maga kis finomságai. Ezek közül az első, amivel elkezdtem ismerkedni, az a hangsúlyos ütések használata.
Mit kell ezen tanulni? Jó erőset rácsűrni mindenki tud, nem? Persze odáig rendben is van, de amikor a hangsúlyos ütések közé finom, puha, hangsúlytalan ütéseket is be kell illeszteni, akkor azért elkezd nehezedni a dolog.
A másik furcsaság ezekkel a hangsúlyos ütésekkel az, hogy így a ritmusképlet lüktetése mellett megjelenik egy második, beágyazott ritmika is, ami persze mindent összekuszálhat. Főleg az egyenletes tempót adó jobb lábat a lábdobon, nekem legalábbis szépen el tudja húzni a hangsúlyos ütés a megfelelő helyről.
Na de elég a szövegből, halljunk egy egyszerű példát:
Mi történik, ha ugyanezt elosztjuk mindenfelé a tamokon? Valami ilyesmi:
Elsőre hallva nem is gondolnám, hogy igazából egyenletes ritmusú, jobb-bal kézzel váltva ütött dologról van szó. Szerintem a legtöbb ember sem úgy utánozná hallás után, hogy egyenletesen jár a jobb és a bal keze, hanem mindenféle szüneteket tenne bele. Pedig a lüktető ritmust csak az erősebben és gyengébben ütött hangok váltakozása adja. Ugye, milyen szép?
Itt a kotta, csak a dobosnál is képzetlenebb műértők kedvéért megjegyzem, hogy azok a kis háromszögszerű izék jelzik a hangsúlyokat:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rem 2009.12.06. 08:07:10
divatmotoros · http://divatmotoros.blog.hu 2009.12.06. 09:42:50