Ma lehúztam egy (majdnem) műszakot egy meg nem nevezett benzinkúthálózat meg nem nevezett budapesti töltőállomásán. Kicsit a kasszazónában is tébláboltam illetve kiszolgáltam a tankoló autósokat. Mindeközben kapcsolatba kerültem kb. 100 emberrel, ami ugyan statisztikailag nem reprezentatív minta, de a mikróból talán leszűrhetünk bizonyos dolgokat a makró állapotokra vonatkozóan is. Néhány megfigyelés, ami kizárólag az adott nap adott populációjára (és persze a saját képességeimre/korlátaimra) vonatkozik:

- a vásárló pénzügyi helyzete és a visszaköszönési hajlandóság egymással fordítottan arányosak
- az emberek a kiszolgálás ellen két fő módszerrel védekeznek: vannak a matematikusok ("Megoldom") illetve a testnevelés szakosak ("Megbirkózom vele")
- a Mikulás és a közelgő Karácsony vidámsággal teli hangulata kb. az emberek 3-5%-án volt megfigyelhető, a nagy többség mogorván és magába fordulva esik túl az egészen.
- az emberek jelentősen több, mint a fele erősen irracionális (kétezerért kér benzint és kétszáz jatott ad). A csúcs az volt, aki nem engedte, hogy segítsek neki tankolni, nem kért semmilyen (egyébként ingyenes) szolgáltatást, de adott jattot, miután megtankolta magának a kocsiját. Az átellenes csúcs pedig a kocsiból ki sem szálló, háromezerért benzint kérő vásárló, aki reklamált az ablak lemosása után maradt egyetlen csík miatt. Jattot persze nem adott a kollégának, pedig ő vitte be helyette a pénzt a kasszáig és alaposan le is mosta az ablakait elöl, hátul. Igaza volt, egy tízcentis csík maradt elöl.
- mindössze 1%-al lehetett ráérősen, három percnél is hosszabban beszélgetni (konkrétan egy idősödő orvosnő személyében)
- a feltett kérdésre egy vevő adott mosolyra okod adó választ (-"Ajánlhatom a jobbikat?" -"Igen, de a simát kérem"), sokan viszont egy egyszerű nem helyett hihetetlen önigazolásba kezdenek
- a legzordabban induló hölggyel is el lehet jutni egy mosolyig
- a legzordabban induló férfival is el lehet jutni a legzordabb "szlát"-ig

Mindebből csak annyi következik, hogy nehéz a bányászélet.