A zene világnapján az emberek a budapesti metróval mehettek a Quimby backstage-be, mert a zenekar a Nyugati téren, az aluljáróban adott minikoncertet. Állt ugyan mutatóban két biztonsági őr a jelképes vonalon, de mivel színpad se volt, a backstage sem különült el a tömegtől.
A hely sajátossága miatt a felszerelést persze kicsit testre kellett szabni, Szilárd csak egy sor billentyűt hozott, Livius kongái se fértek el, helyette egy cajonon foglalt helyet, és azon is ütötte a ritmust. Ordibátorból is csak egyre volt szükség. Kezdés előtt a nemzet metronómja rövid igehirdetéssel szórakoztatta az egybegyűlteket, egyszerre dícsérve a szent nyulat és Jézus Krisztust. Közben pedig Livius bevallotta, hogy negyven évesen, bérlettel a zsebében is összeszorul a gyomra az ominózus mondat hallatán. Aztán jött az igazi műsor, az első szám sehogy se jut eszembe, volt Ventillátor blues, Autó a szerpentinen (érted, az aluljáróban...), Viharon túl, szélcsenden innen, Otthontalanság, Magam adom és a második ráadásként kikövetelt Álmatlan dal. Fotós a szokásosnál is sokkal több volt az első sorokban, villogtak a vakuk, forogtak a kamerák, HR vezetők nyomozgathatnak a képeken...
Végül a tinilányok rohammal kerítették be főleg Tibort, de az egész banda mártózhatott a közvetlen sikerben. Én meg gyorsan hazametróztam, hogy a serényen dolgozók is mihamarabb láthassák a képeket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.