Divatmotoros

Ma kaptam egy kis ízelítőt egy igazi trópusi napból. Több szakaszban esett kábé annyi eső, mint otthon egy rosszabb hónap alatt, mégsem áztam el egyszer sem. Egyrészt szerencsém volt, másrészt a tegnapról elmaradt Sentosa szigetén jópár fedett látnivalót is megnéztem.

Amint elindultam a hotelből, kinyíltak az égi csapok, persze ez a taxiban nem zavart, csak reménykedtem, hogy javul később a helyzet.

A szigetre természetesen egy plázából lehet eljutni.

Két alternatíva közül is választhatunk, a Sentosa expressz nevű magasvasút vagy egy másik helyről a kabinos "sílift" is látványos utazást ígér. Odafelé az expresszel mentem, visszafelé pedig a kabinos lifttel jöttem, úgyhogy teljes volt az élmény. A kisvonat elég futurisztikus épületek között halad, majd átér a szigetre, ahol egy hatalmas kaszinó-plázát építenek.

Elsőként a sziget jelképének számító, sellőre hasonlító fél-oroszlán fél-hal szobrot néztem meg, ami az eredeti szobor hatalmasra nagyított verziója és kilátóként funkcionál. A feje tetejéről és a szájából is lehet nézelődni.

Először belül egy rövid rajzfilmen tudhatjuk meg a monda eredetét, miszerint egy hős herceg fedezte fel a mai Szingapúr szigetét. A kalandos utazás alatt persze volt hatalmas vihar, meg jöttek a különféle szörnyek, végül a partraszállás után az oroszlán. Így lett a város elődjének a neve: Singa Pura, az oroszlános város.
A rajzfilm után lifttel felmentem a fejbe, majd onnan panorámanézés, aztán vissza le. Amíg kinnt voltam, nem esett, úgyhogy körül tudtam nézni.
A szobor lábánál egy hosszú sétány, a "Merlion walk" látható, ami egy rendkívül színes mozaikból épített hosszú csobogó.

A szökőkutak, sárkányok és egyéb szörnyetegek a keleti ízlés szerint díszítettek, csillog-villog minden.

A Merlion Walk végétől már nincs messze a sziget strandolós része, ahol az eső ellenére elég sokan ejtőztek, főleg egy diákcsoport.

Itt van az expressz végállomása is, ahonnan éppen akkor indult vissza egy szerelvény.

Az adrenalinszintje mérsékelt a dolognak, mert elég rövid és nem is túl lejtős a pálya, inkább családi attrakció. Úgyhogy a szlogenjével ("Once  is never enough") ellentétben én csak egyszer gurultam le.

Az esővel itt volt a legnagyobb szerencsém, bár vizes pályán gurultam le, közben nem esett, a leérkezésem után viszont ömleni kezdett.

A rövid kényszerpihenő után felpattantam a székes felvonóra (furcsa volt úgy beszállni, hogy nem volt a lábamon deszka...) és fellibegtem a dombtetőre.

Itt lehet bejutni a pillangókiállításra, ahol meglepő módon baromi sokféle pillangó van. Persze nem csak gombostűre tűzve, hanem élő formában is, a banánkarikákon táplálkozó egyedeket egész közelről is meg lehet figyelni.

Ha az ember egy banánkarikát megragad, akkor pillanatok múlva jönnek az éhes fenevadak is.

A rovarok és egyéb bogarak mellett papagájokkal is szórakoztatnak. Beszéltetik őket, reptetik a nézők között őket és egyéb kis feladatokat oldanak meg a madarak, akik társasági lények és nagyon igénylik a társaságot. Meg is kérik a nézőket, hogy ne tartsanak otthon, egyedül madarat.

A papagáj-shownak nem meglepő módon az a csúcspontja, ahol két papagáj versenyez egymással. A feladatot nem is kell mondanom, papírgalacsinokat hordanak időre a megfelelő "Recycle" feliratú kukákba. Wow. Utána a pillangók között is látható pár madár, fotózkodni is lehet velük.

Végül még két attrakció maradt a délutánra. A kilátótorony 110 (vagy hány) méter magasra viszi fel a nézőket, egy zárt üvegkalitkában ülve lehet megnézni újra a panorámát, ezúttal kicsit magasabbról. Körbe is forog, beszélnek is közben, nem rossz, főleg, mert védelmet ad az éppen szakadó eső ellen.

A hazaindulás előtt a Szingapúr történelmét és jellegzetességeit bemutató kiállításon sétáltam végig, nagyon profi kiállítás multimédiás kezdéssel és viaszfigurákkal megjelenített élőképekkel. Érdemes végigmenni rajta, bár kicsit hosszúnak találtam, egy igazán forró napon a félhomály és a hűvös biztos jobban esett volna.

Ugyan a szigeten még jópár látnivaló volt, időm lejárt. A hazafelé liftezést ismét csendes esőben tettem meg, azért a magasan a víz fölött himbálózó fülkéből így is látványos volt a kikötő és a felhőkarcolók látványa.

Este még egy magányos úszással elbúcsúztam a hoteltól és Szingapúrtól, bár munkával telt az idő nagy része, azért a hétvége alatt sikerült benyomásokat szerezni a hely szelleméről. A hétfői hajnal fényeit már Londonban láttam meg, és bár szeretek utazni, a megérkezésnek és a hajnalnak is valahogy mindig van egy érdekesen kellemes, megmagyarázhatatlanul felszabadult hangulata.

Fülemben szólt a "voltam New Yorkban, reptéren Londonban, Berlinben lassú volt a fény, imbolygott Amszterdam" és átjárt valami kellemes érzés, pedig még három nap van a teljes hazaérésig. Az lesz az igazán jó, már alig várom.